Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

fővel, az egri Dohánygyár 538 fővel és a gyöngyösi Konzervgyár. A három nagyvállalatnál összesen 850—900 fő dolgozott [3]. Az építőipar is a megye jelentősebb iparágai közé tartozott, az 1930as adatok szerint 587 munkást foglalkoztatott. Jelentősebb üzemek ezenkívül a felnémeti Fürésztelep 119, a mátraderecskei Téglagyár 49, a parádi Üveggyár 93 munkással, illetve alkalmazottal [4]. Bányászattal a megye lakosságának alig 2 százaléka foglalkozott. 1920-ban 1713 bányász, 1930-ban 2146 bányász dolgozott a bányákban. Szénbányászat Egercsehiben, Nagybátonyban, Rózsaszentmártonban, Nádujfalun és Gyöngyös határában folyt. Ezenkívül működött a gyöngy ösoroszi rézbánya 40 fővel, a recski ércbánya 86 munkást foglalkoztatott. A megye ipara az 1930—40. közötti években bizonyos fokú fejlődést mutat, ennek ellenére megmaradt a megye agrár jellegűnek, amelyben meghatározó szerepet játszottak a nagy papi birtokok. Az egri római katolikus főkáptalan birtoka 62 372 katasztrális hold, valamint az egri érsekség vagyona, amely szintén nem sokkal volt kisebb. A megye területén 37 075 katasztrális holdat tett ki. A megyeszékhelynek, Eger városának jelentősége csökkent a Horthyfasizmus éveiben. A korábbi századokban elért művelődési és gazdasági ereje megcsappant. A város az 1930—40 közötti években, de az egész ellenforradalmi korszakban ipari szempontból, hazánk jelentősebb vidéki városaihoz viszonyítva fejletlennek mondható. A gyáripart tulajdonképpen a Dohánygyár képviselte, ezenkívül még a Lakatos- és Lemezárugyár érdemel említést. A városban ugyan több kisüzem nevében viselte a gyár jelzőt, pl. a Hering-féle mezőgazdasági gépgyár és vasöntöde, az egri hordó- és faárugyár, a szikvízgyár, ecetárugyár — azonban lényegében ezek kisiparosok vagy középiparosok üzemei voltak. Középiparosok voltak pl:, a Nagy-testvérek építőipari vállalkozása, a Mathézer-féle asztalosüzem, a Bárányi és Losonczi-féle kárpitos- és asztalosüzem, valamint a Kánya építésztestvérek építőipari vállalkozása. A városban a keresők száma az iparban az 1930-as években: 3746 fő. Ezen belül azonban 1006 körül volt az önálló, a tulajdonképpeni értelemben vett munkás 1930-ban 2740 főt tett ki [5]. Eger jellegét, gazdasági-társadalmi, politikai arculatát erősen befolyásolta a nagyszámú kis földterülettel rendelkező agrárproletársáq jelenléte. Az 1930-as években ez a lakosság 33,5 százalék volt, 10 195 fő. A 10 195 fő őstermelőből 4260 volt a keresők száma (3492 férfi és 768 nő) és 100 keresőre 140 eltartott jutott [6]. A város társadalmi tagozódására jellemző még — az 1930-as Horthykorszak statisztikája szerint is — a polgári és egyházi közszolgálatban állók, illetve a nyugdíjasok és tőkepénzesek csoportja, amely ebben a kategóriában közel 2500 főt tett ki [7]. Ezekből a számokból arra is következtetni lehet, hogy mennyire uralta a várost a polgári és egyházi közszolgálat, és hogy elég nagy volt a politikailag érdektelenek, közömbösek száma is. 9