Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

nyelv nem tartja meg, pl. melegágy, hófehér, lejár, elhoz, legmagasabb, legjobb stb." (10. o.) — Nem az a hiba, hogy Bodnár nyelvtörténeti, nyelvjárási jelenségekre is kitér; ez inkább érdeme lehetne. De nem találta meg a helyes mértéket: túlságosan sok az ilyen jellegű anyag. Igen hasznosak viszont a nyelvhelyességi vonatkozással kapcsolatos megjegyzései, többek között az igék használatáról: „Sokan a képességet, lehetőséget tud, lehet és ható igével szokták kifejezni anélkül, hogy kellő különbséget tennének használatukban, pedig pl. egészen más: Jancsi nem tud beszélni (még nem tanult meg vagy képtelen, ügyetlen rá); Jancsi nem beszélhet (pl. rekedt; hiányzik a természeti lehetőség). Nem lehet beszélnie (mert meg van tiltva, erkölcsi lehetőség). — jól tud írni (megtanult); ő írhat (mert nem fáj a keze, egészséges stb.): neki lehet írnia (mert van ideje; semmi sem tiltja őt el)." (49—50. o.) A nyelvi normák egységesítése, kialakítása szempontjából is fontos részletei ezek tankönyvének, melyben még számos ilyen részlet található (pl. párhuzamba állítja azokat az igéket, amelyek mást jelentenek ikesen és iktelenül (50 —52), vagy az igeragozással kapcsolatos számos nyelvhelyességi megjegyzés). Bodnár nyelvtana nyomán dicsérő és elmarasztaló bírálatok egyaránt megjelentek, és megélénkült a vita a magyar nyelvtankönyvekről [21]. A Néptanítók Lapjában közölt könyvismertetések jól jelzik a felmerülő problémákat. Ezeket összegzi 1876-ban az „újabb magyar nyelvtankönyvek" egyik bírálója: „Az első népiskolai magyar nyelvtantól kezdve le a legújabbakig egyik sem tudta megoldani a nyelvtantanítás igazi czélját. Az a csudálatos methodikátlanság, mely a Révay-féle népiskolai nyelvtantól kezdve mindegyikben uralkodott, az a hóbort, mely a nyelvtani szabályok systematikus zűrzavarát egy jó fokos könyvben odanyomta a gyermek kezébe, lehetetlenné tette, hogy valamire menjünk. És sok helyt azoktól a „nyelvtudományokétól (mint Verseghy a népiskolai nyelvtant nevezte) való horror rá is vitte iskola-mestereinket, hogy inkább nem is tanítottak semmit; talán jobb is volt, a magyar gyerek bizonyára nem bánta meg [22]. Az elmarasztaló kritika különösen Madzsar János nyelvtanára vonatkozik: Madzsar nem nyelvtant írt, csak példatárat adott. De ez is bátran elmaradhatott volna: „Összefüggetlen, egymással értelmi kapcsolatban nem álló mondatokon tanulni a nyelvtant, ma már túlhaladott álláspont." — ,,Ha most már a közlött mutatótáblán végig pillantunk: meg kell bennünket lepni annak az összevissza hányt limlomnak, annak a rendetlenségnek, mely e könyvben a methodikai rendszer helyét bitorolja." (451. o.) De nem kevésbé elmarasztaló kritikát kapott Lábos Imre Gyakorlati Nyelvtana is: „Módszere jó részt a régi slendrián." (Uo.) Mártonfy Márton nyelvtanáról (1879.) azt állapítja meg, hogy a maga nemében jó könyv: „Hamisítatlan portékát ad, ha nem is első kézből. Szarvas, Riedl és Budenz szülte Komáromyt, Wolfot, ezek Gyulay Bélát, ez Nagy és Mártonfy könyvét, az Torkos és Bodnár theóriáit. Az anyag és az elvek azonosak, csak a feldolgozás más." (Uo.) Gyulay Béla [23] nyelvtankönyve (1876.) azért érdemel különösebb figyelmet, mert ma is aktuális problémára utal az előszóban; „Több év óta a főváros egyik polgári fiúiskolájában a magyar nyelv tanításával 2* 51