Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

— Ez a megállapítás is fontos a számunkra: hiszen hangot ad annak, hogy a nyelvtantanítás egységes folyamat: az egységes anyanyelvi nevelés megbonthatatlan egészet képvisel. De nem szigetelhető el a nyelvtan tanítása sem a többi tantárgytól, sem a nevelés egészétől [69]. ,, . . . a gondolatok alakítása és egymáshoz való csatlakozása, sorakoztatása, csoportosítása, egyszóval az értelem bővítése és gyakorlása igenis hozzátartozik a nyelvtanításhoz éppen úgy, mint más ismeretágakhoz, de nem úgy, hogy ezt csupán a nyelvtanításra vonatkoztassuk koncentrikusan, hanem az összes ismeretágakra is: decentrikusan. — Az élőbeszéd tanítása nem csupán a nyelvtan feladata, hanem minden ismeretágé." — Érdekes viszont, hogy a helyesírást kizárólag a nyelvtanóra feladatának tekinti: „Marad ekkép hagyatékul a nyelvtanítás kizárólagos birtokában, mint elidegeníthetetlen fidei commissium a helyesírás. Ez egyedül elidegeníthetetlen birtoka a nyelvtanításnak. Más semmi." Meg kell tisztítani a nyelvtanítást a rája rakott cafrangoktól, hiszen az elemi iskola ezt az egyetlen feladatát sem tudja megfelelően teljesíteni: ... az elemi iskola csekély ideje, csekély ereje azt a kis birtokot is alig tudja becsületesen úgy feltörni, úgy felszántani, úgy beboronálni, hogy az abból kikelendő magvak az életképesség minden attribútumaival bírjanak." A módszer a hibás. „Nagy bölcsességgel, de kevés tudással azt állítják, de persze nem bizonyítják, vagy ha bizonyítják is, de be nem bizonyítják, hogy az írásjeleket a gyermek csak akkor tudja pontosan kitenni, ha felismeri a mondatokat. De ez hiú beszéd! Jókai, Arany, Petőfi sem azt firtatta, amikor írt, hogy milyen mondatot írt, mert akkor soha meg nem születtek volna remekműveik." Grammatikát nem kell tehát tanítani. „így nem lesz a nyelvtanítás hajóján se mirha, se gyöngy, de okvetlen rajta lesz az egyszerű életnek mindennapi kenyere. Pedig ez a fő." A vélemények tehát még megoszlanak mind a tanítandó anyagról, mind a módszerről. Egyre gyakrabban hangzik viszont egy egészséges egységesítő reform igénye, de elsősorban a módszer és nem az anyag szempontjából. A Néptanítók Lapjának segédszerkesztője, Göőz József is ezt sürgeti [70]: az utolsó 30 év alatt szinte teljesen egy állapotban volt a nyelvtantanítás, s ez nem kedvezett a tankönyvirodalom szárnybontogatásának sem. Nem volt mersz az emberekben határozottabb újításra, sőt helyenként még fegyelmi vizsgálatot is akasztottak egyesek nyakába metodikus újítás miatt. — Pedig újítani kell. Meg is írja gyakorlati útmutatását a játékos módszerek felhasználásáról. [71]. Kínaival kínai, arabbal arab, gyermekkel gyermeknyelven kell beszélni — írja. Ezért adható hely a „meseirányzatnak". Miben látja ennek a lényegét? A természet utánzása sokat segíhet: A hangok hangoztatásának tanításainál vissza kell térnünk a természethez. „Az az ötletem támadt, hogy Árpád apánk bizonyára épp olyannak hallotta a szél zúgását, sivítását, az ég dörgését, csattanását, a pusztai csikós ostorának suhintását, pattanását stb., mint amilyennek mi magunk mai napság halljuk. íme, a természet önként kínálja a maga ingyentanítási, hangoztatási eszközeit!... Használjuk föl ezt is pedagógiai célra!. . . gondoltam magamban. S föl is használtam, tanítványaim 68