Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

képességet, amely a folyamatból le tudja vonni a következtetést és elméletet tud kialakítani. Ilyen folyamat eredményeképpen alkotja meg például Winckelmann a szépség fokozatait („Staffel der Schönheit"): 1. az egyszerű portré, a modell naturális képmása; 2. az ideális portré; 3. a hősi kép és a félisten képe; 4. az istenek képe. Ez utóbbi a legszebb emberi alak, amelyet a képzelet létrehozhat. Kazinczy műbírálatainak, elsősorban a portrékról alkotott véleményének a Winckelmann tézisei szolgáltatják az elvi alapokat. Természetes következménye ez annak, hogy egyrészt a német művészettörténész munkáján kívül átfogó elméleti írást nem ismerhetett, másrészt egyéni adottságai sem tették hajlamossá ismeretelméleti kérdések boncolgatására. A művészetnek azonban a viszonylag szűk területén, ahol ő mozgott, a winckelmanni elveket igazolva látta, illetve óhajtotta látni. Műbírálatai, szakvéleményei ezért válnak gyakran önismétlővé és dogmatikussá, annak ellenére, hogy belső fűtöttségüket az a nemes szándék táplálja, amely egész munkásságának rúgója: a nemzet kulturális felemelkedésének szolgálata. Érdekes és tanulságos Kazinczy néhány véleményét összevetni a Winckelmann alkotta elmélettel, amely az eszménykeresés és kialakítás fokozataira vonatkozik. 1813-ban írja Kis Jánosnak a Fáy-gyűjteménnyel kapcsolatban: — Niedermannál „nagyobb hírű 's rangú Festők nem azon igyekszenek, hogy hasonlót, hanem hogy szebben fessenek, 's az Aestheticai törvény szerént azt igen jól teszik. De van a' nem szebbítő, hanem a' hasonlító festésnek is becse; amaz az idegennek tetszik inkább, ez a' barátnak, feleségnek, gyermeknek" [26]. Egy évvel később Wesselényi Miklóshoz intézett levelében ezt olvashatjuk: „Füger nem azt festi amit szems lát, hanem abból amit lát elhagyja a mi a' képet nem tenné szépnek, s a mi benne szép, még szebbé teszi. így az ő általa festett kép nem a leghívebb kép, de a' leglelkesebb a mit képzelhetni" [27]. Mi más lehetne az alapja ezeknek a véleményeknek, mint Winckelmann kiválasztási elmélete és idea-tana? Kazinczy számára nem állt rendelkezésre olyan bőségben a nagy művek hosszú sora, mint tanítómesterének. Ö leszűkítette, a kényszernek engedve, a hazánkban működő közepes tehetségű arcképfestők körére a vizsgálódás, összehasonlítás és kiválasztás lehetőségét, és a szerény készletből emelte ki az eszményképet megközelítő munkákat. Winckelmann ítélete szerint a mű szépsége nem a hasonlatosságban rejlik, hanem az idealizálás nemességében és emelkedettségében. Kazinczy szavaival: „Plasticusnak nem szükség hasonlító fejet dolgozni: ő az ideált keresi" [28]. Majd bővebben kifejtve az elvet: „Kinek a szeme láthat képet szebbítések nélkül? Hiszen a Művész és a Kézmunkás, a Künstler és a Proffessionista épen az által különböznek" [29]. Winckelmann az ideálkeresés során elérkezik egy súlyos kérdés felvetéséhez: az eszmény kialakítása az elvonatkoztatás fokozatain keresztül érhető el; de a végső ideál szintjén már a lélek mozdulásairól és azok kifejezéséről le kell mondani, mivel az isteni kép nem rendelkezhet .541