Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

tévedtünk tőlök" [24]. Ez az elv és ez a felfogás jellemzi Kazinczy egész életmüvét, irodalmi és képzőművészeti vonatkozásban egyaránt. A németalföldiekről Kazinczy az első bécsi „eltévelyedés" után mindig fenntartással nyilatkozott. Ezt a magatartását is mesterétől, Winckelmanntól sajátította el, aki a németalföldi iskola kismestereit, sőt magát Rembrandtot is, nem sokra értékelte. Kazinczy egy-egy gyűjtemény leírásakor a gyűjtő ízlésének fejletlenségére, vagy a rossz beszerzési körülményekre következtet, ha a festmények között a németalföldi iskola alkotásai nagy számban szerepelnek. így a szebeni Bruckenthal-gyűjteménnyel kapcsolatban megjegyzi Erdélyi Leveleiben: „nagy részben alföldi iskola művei..., de aki gyűjteni kezd, azt veszi, amit kaphat: a Bruckenthalnak idejében az olasz iskola munkáit Bécsben találni még nehezebb volt, mint most." Winckelmann a szépség összetevőit az egységben, a sokrétűségben és az összhangban, a harmóniában állapítja meg. (Einheit, Mannigfaltigkeit, Übereinstimmung). Winckelmann, a német felvilágosodás egyik legnagyobb reprezentánsa, művében eljut a legfontosabb megállapításhoz, ami a klasszikus humanizmus és tudományosság törvényeinek felismerése: igazi és magasrendű művészet csak ott születhet, ahol béke és demokrácia uralkodik. Ezeket a gondolatokat és ezt az elvet vallja Kazinczy is, amikor Fogságom Naplójában a magyarországi művészi és kulturális viszonyok elmaradottságának okait keresi: „Miért nem emelkedhetik most a művészség annyira, mint a görögöknél? Mert ahol szabadság nincs, mert ahol király uralkodik, ott a genie szárnyai mindég meg vágynák nyirbálva" [25]. Winckelmann azt vallja, hogy a művészet csak ott válhat igazi társadalomformáló erővé és az egész nemzet sajátjává, ahol gondolatszabadság uralkodik, és abban az országban a művésznek szociális funkciója is van alkotása létrehozásával, mert a tökéletesen szép által neveli embertársait. Winckelmann művészetelméletének egyik sarkalatos kérdése az ideális szépségeszmény megfogalmazása („Das Idealische"). A kategória megalkotása érdekében elsősorban a görögökhöz fordul, akiknél ez a fogalom először nyer kifejezést mint ismeretelméleti kategória, Sokratés, Platón és Aristotelés tanításában. Majd a reneszánszban követi nyomon, ahol már a kiválasztáselméletté („Elektionstheorie") gazdagodik. Eszerint a műalkotás, amely többet akar adni a természet szolgai másolásánál, de mégis a természetet tartja kiindulási alapnak, a kiválasztás, a szelektálás eredményeképpen jön létre. A művész a természet sokrétűségéből válogat olyan módon, hogy több individuumból kiválasztja a legjellemzőbb sajátságokat, és azokat kiszakítva eredeti összefüggéseikből új formát hoz létre, amely formát már a saját szelleme, egyénisége képzel el és alkot meg. Winckelmann művében a kiválasztási teória igazolásához minden fontos ismérvet megtalálunk. A vizsgálódáshoz és kiválasztáshoz szükséges nagy számú műalkotást, továbbá azt az aktivitást, amely a sok egyedből az ideálist kiemelve képes kiformálni az eszményit, és végül azt a .540