Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

mokráciával, a forradalommal, a vörös jakobinus sapkával. Legszívesebben minden gyárat betiltana és csak a gyárosokkal és pénzemberekkel összefonódott bürokrácia csendes ellenállása akadályozza meg abban, hogy ezt a kedvenc tervét megvalósítsa. Mégis megtiltja legalább azt, hogy Bécstől két mérföldnyi körzetben új manufaktúrákat és gyárakat létesíthessenek.

1

1 Ezzel teljesen szinkronban volt a Magyar Ipar Egyesület 1843. december 26-án, a céhes iparról Pesten kiadott véleményezése: ,, . . . a műiparos osztály csekélységét el kell ismerni mindenkinek, ki fontolóra veszi, miként vidékeinken mesteremberek alig léteznek. . . városainkban föld-, kert-, s leginkább szőllő művelésre adják magokat; s mennyi üzlet van, mellynek az egész hazában, még ikervárosainkat sem véve ki, mestere hiányzik."

1

2 Nyugati, ipari terméket nagyobb kvantumokban is előállítani képes, városokkal szemben itt nálunk a városi lakosság töredéke speciálizálódott iparcikkigény kielégítésére. Schwartner Márton szerint „Magyarország minden városa, Pestet és Pozsonyt sem véve ki — a városi iparon kívül mezőgazdaságból és állattenyésztésből él."

1

3 Ifj. Palugyai Imre is úgy látta, hogy pest-budai polgáraink „inkább szőlőműveléssel, mint iparral foglalkoznak".

1'

1 Az iparfejlesztés Kossuthék előtt is program volt már, azok számára, akik az ország nemzeti függetlenségét a gazdasági fejlődéssel kölcsönhatásban fogták fel. Sándor István, pesti iparos nyilakozatában utalt erre, ,, . . . míglen a mi magyar nemzetünk a mesterségeken, s a kereskedéseken jobban nem fog kapni, addig mind kevés számú, mind kevés tapasztalású marad; s az idegenek továbbra is belőlünk fognak gazdagodni, a szerényebb sorsú honfiak pedig ezután is kénytelenek lesznek csupán a szántő-vető, s kapáló terhes munkából élődni."

1

5 Ez a megjegyzés viszont azt is tartalmazza, hogy a magyarság ugyan még nem „kapott" a „kereskedésen", de idegenek; németek, görögök, zsidók már az eredeti tőkefelhalmozódás kezdő stádiumán átjutottak. Kétségtelen az, hogy 1820—30 körül legkésőbb, bekövetkezett „bizonyos mennyiségű pénz felhalmozódása egyes személyek kezében , . . . az árutermelésnek aránylag magas fejlődési fokán"."' A „gazdaság felhalmozásának" folyamata a gyarmatosító politika ellenére is a vizsgált század elejére számottevő volt, ha nem is kötődött a magyarsághoz mint nemzetiséghez.

1' Annak következtében, hogy bizonyos közép- és kelet-európai országok, így Magyarország is, „végigszenvedték ... a fő kereskedelmi útvonalak a Földközi tengertől, az Atlanti óceánhoz való eltolódásának hatásait", az Elbától nyugatra eső országoktól „a kapitalizmus normális fejlődési útja elkanyarodott".

1

8 Ezt a tényt motiválta még két tényező. A középkor végi kül-, belpolitikát, gazdaságot, sőt etnikát is meghatározó, illetve megváltoztató török veszély és hódítás; valamint annak kiűzése után az „európai" értelemben vett gazdaságot hazánkban újraszervező osztrák császári hatalom, amely kisebb-nagyobb változtatással, — főként Mária Terézia után —, 1848-ig megmaradt; alapvetően megszabva gazdaságfejlődési tendenciánkat az osztrák birodalmon belül. Az osztrák kameralisták Hörnigk és Becher a 17. sz.-ban először képzelték el egységes gazdasági területként a monarchiának még politikailag .327