Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

a vezérkar szerepéhez hasonlóan, alkalmas területeket meghódítani, ha kell, árkokat készíteni, hogy az ellenséget offenzivájában megakadályozhassa. A diplomácia nem vonható felelősségre, ellenőrzési joga csak annak az osztálynak van, amely a legdemokratikusabb államokban is még mindig elég hatalmas ahhoz, hogy az ellenőrzési jogot kisajátítva, kezében tarthassa. Ki tudta tehát, hogy mi fő a diplomácia boszorkánykonyhájában, s ha voltak is, akik a tűzhelyen forralt víz bugyborékolását hallották, ki hitte volna, hogy embervadászatra készülnek? A világháború a szociáldemokráciát meglepetésszerűen érte, mint Pompeii és Herculaneum lakosságánál a Vezúv kitörése, nem adott időt gondolkodásra, vajon geológiai okok, vagy Isten büntetése ez a halálthozó katasztrófa; megbénított minden gondolkodást a háború réme; a mozgósítás, a kivételes törvények, mint forró láva elnémította az embereket; Pompeii kapujánál csak egy őrtálló katona maradt nyugodtan, s az eszeveszett menekülők figyelmeztetése ellenére híven, becsületesen őrt állt; a láva eltemette: a kapitalizmus Jaurest is megölte. A diplomácia a megvásárolt sajtó útján gondoskodott az események gyors magyarázatáról: Franciaországban a németek támadását hozták hírül, Németországban a franciák betörését és így tovább, mindenütt az idegen állam támadását jelentették, a munkásságnak pedig nem volt ideje és módja vizsgálat tárgyává tenni, vajon ezek a jelentések fedik-e a valóságot; mindenütt az invázió elleni védekezéssel és az ellenség támadásával okolták meg a háború kitörését. A szociáldemokrácia nem a nacionális érzések által vezettetve, hanem az eddig kivívott gazdasági szervezeteinek és politikai jogainak megvédése érdekében ragadott fegyvert. A szocialista munkásság az államon belül az uralkodó osztállyal szemben békeidőben is, ha szükség volt rá, forradalmi eszközökkel védelmezte meg szerzett jogait, a háborúban az ellenség támadása ugyanezeket az érdekeket veszélyeztette, s míg béke idejében az uralkodó osztály jármát akarta lerázni, nem lehetett tehát célja újabb, talán eszközeiben kevésbé válogatós uralkodó osztály hatalmával megalkudni. Az az osztály, mellyel eddig késhegyig menő harcot vívott, beszüntette a proletariátus elleni harcot; a munkásság egy idegen állam uralkodó osztályával találta magát szemben, s az események kényszerhatása alatt fegyverszünetet kötött régi gyűlölt ellenségével, melynek egyelőre a munkássággal szemben nem voltak gazdasági és politikai céljai. Ezzel magyarázható az az elkeseredett kényszerküzdelem, melyet a munkásság fejtett ki ebben a világháborúban, csak ott csökken a proletariátus részéről ez a rákényszerített küzdelem, ahol a belső ellenség béke idejében a legelemibb gazdasági és politikai jogoknak elnyomója volt, ahol a szervezkedés lehetőségét minden eszközzel megakadályozták. A háború kitörésekor ez volt a szociáldemokrácia lélektana, csak mikor a meglepetésből föleszmélt és gondolkodni kezdett, látta, hogy habár az idegen uralkodó osztály ellen folytat harcot, szemben találja magát a proletártestvérek százezreivel, akiknek hulláin keresztül akarja a kapitalizmus vágyait kielégíteni. A munkásság beigazolva látta, hogy csak vak eszköze a kapitalizmus érdekeinek, hogy nem annyira a munkásérdekek, mint inkább a kapitalista érdekek megvédéséről van szó. A kapitalizmus azonban gondoskodott arról, hogy minden megnyilatkozást, mely 3i5