Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

1. Paraszttárgyú novellák párbeszédes részleteiben előfordul, hogy a személynév előtt álló névelő a szereplő beszédének — egyéb eszközökkel együtt — népnyelvi jelleget ad: „Lapaj közönyösen fejtőzött ki karjaiból: — Ügy no, az Istók vagyok: hát aztán?" (R—Fr. 84. Lapaj, a híres dudás.) „— így, így, kis mókuskám! így szeret téged a Lapaj, ha nem sírsz. Hajsó! Hajsó! Ugy-e, te is szereted a Lapajt?" (Uo. 102.) ,,— Eljöttem — lihegi a verejtéket törölgetve a homlokáról —, ez itt a keresztkomám Dorozsmáról, a Komót Istók." (Krk. 36. 72. A kaszát vásárló paraszt.) „Tanakodtunk okos emberekkel. A Csutorás István, az a veres orrú vastag ember, aki a Keresztelő Szent Jánoska mellett lakik, váltig biztatott . . ." (Krk. 36. 76. Az ügyesbajos ember.) „Már annyi sok pénz között bizonyosan ott van a mienk is. Mi vagyunk a Toportyán Mihályék." (Uo. 77.) „— Hüm, de azt nem látta, amit a menyecske vitt? — Melyik menyecske? — A Nagy Péterné." (Krk. 36. 39. Leveles menyecskék.) Máshol a népnyelvi jelleg érzékeltetése mellett a humorkeltés eszköze is a névelő. A „Szent Péter esernyője" következő részleteinek komikumát fokozza, hogy az izgatottan, türelmetlenül kérdezősködő Wibra Gyurinak Adameczné rendíthetetlen nyugalommal, lassú körülményességgel válaszolgat: „— Hogy a régi nyelet tetszik kérdezni, galambom, tekintetes uram? Hát az úgy volt, beteg lett a Matykó, a kis unokám . . ." „— Hát igen . . , hol is hagytam el? A Matykónál. Szemtől jött neki. Mert gyönyörű gyerek ám a Matykó . . . Gyuri türelmetlenül toppantott a lábával. — Hát nem mondja meg, hol van? — Amott eszik ni, a kuckóban. — Az esernyő-nyél? — Dehogy; a Matykó." „No, mondok, ez éppen jó lesz a Matykónak, ebből a szent fából három üszög, ha ez se használ, akkor besorozzák, akkor az istenke katonája lesz a Matykó." (Krk. 7. 186—7.) A stilisztikában szabad függő beszédnek [22] nevezik azt a közlési formát, amely az írói kommentárnak és a szereplők beszéde idézésének sajátosságait egyesíti, így egy átmeneti közlési formát, az átképzeléses előadás egyik fajtáját hozza létre. Ez a jelenség Mikszáth nyelvében is gyakori, elevenné, életszerűvé teszi stílusát. A következő szövegekben észrevehető az átcsúszás az írói szövegből az idézetszerű részbe. Az élőnyelvi fordulatok (bizony nagy csacsi volt, hát . . . hol van) mellett a nyelvi realizmust fokozza a személynév névelős formája: „. . . elkezdik felemlegetni a regények hőseit, mint közös ösmerőseiket: Elemért, a sast, Berend Ivánt, Ankerschmidt Erzsikét, Béldi Arankát. Bizony nagy csacsi volt a Béldi Pál, hogy nem fogadta el a fejedelemséget." (Krk. 7. 137.) „. . . egyszer csak észrevette, hogy hát a Veronka hol van." (Uo. 189.) .159