Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

Az író szövegének és a szereplők párbeszédének feltűnő hangvételben, nyelvi rétegbeli különbségei nincsenek Mikszáthnál (művei nyelvistiláris szempontból egységesek, ugyanakkor stilisztikailag nagyon is változatosak, az erős nyelvi egyéniséget mutatja, hogy az író már egy-két mondatáról szinte tévedhetetlenül felismerhető). Mégis használ olyan nyelvi eszközöket, amelyek árnyalhatják szereplői beszédét, s nagyobb számban fordulnak elő ott, mint az írói közlésekben. Ilyen a határozott névelős személynév is, amely igen gyakori jelenség Mikszáth nyelvében. Érdemes tehát megfigyelni és elemezni, hogy ezzel a — tulajdonképpen jelentéktelen — nyelvi eszközzel milyen stílushatásokat tud elérni, valamint, hogy az egyes korszakokat és műfajokat képviselő alkotásokban van-e különbség használatában. Mivel a névelőtlen és a névelős személynév között a nyelvtani, mondatszerkesztési különbségből bizonyos árnyalati stiláris eltérések adódnak, a két forma nyelvtani szinonimának tekinthető. A felsorolt Mikszáth-művekből azokat a névelős személyneveket emelem ki és vizsgálom meg aszerint, milyen stilisztikai hatásokat lehet velük kiváltani vagy erősíteni, amelyekben semmiféle nyelvtani oka nincs a határozott névelő kitételének. (Az ugyanis természetes, hogy a minősítő jelzős személynév, a névmási kijelölő jelzős személynév, a többes számú név stb. előtt Mikszáth is névelőt ír, sőt, mondhatni, következetesen így jár el a birtokos jelzőként álló vagy birtok jeles személynév mondatba szerkesztésekor is. Ezeknek használatakor tehát stiláris szándékot nem tulajdoníthatunk az írónak.) A vizsgált esetben a névvel személyemlítés történik, s az említett jelzők kivételével minden mondatrész szerepében állhat névelőtlenül is, névelővel is a tulajdonnév, azaz: ahhoz, hogy állítmány (,,. . . nem láttátok, ki ment be most az ajtón? Az a bizonyos a Miletics Szvetozár." Krk. 67. 154. A T. Házból), alany („A Náczkó pipázik bent." — R.—Fr. 4. Az arany kisasszony), tárgy (,,Talán haragszol, hogy a Miklóst elhoztam?" Uo. 21.), határozó („Kémeket fogadtak, akik titkon ügyeljenek az Ancsurára." Krk. 7. 69.) legyen, nem szükséges a határozott névelő, nincs szerekezeti szerepe. (Megjegyzem, hogy ha a jelzőként álló személynév a jelzett szóval szoros, nem egészen alkalmi kapcsolatban van, az egész szókapcsolat a személy említésének értékében, megnevezésül áll, el is marad a névelő, s ha kiteszik, az stilisztikailag olyan hatású, mintha önállóan — nem jelzőként — álló tulajdonnév előtt volna. így valóban kijelölő jelző a név az ilyenféle kapcsolatokban: „Az Erzsi leány megmondta neki." (Krk. 7. 25.), a következőkben azonban a jelzős szerkezet egységként, névként áll: „A Mravucsán bácsi tiszteltet." (Uo. 173.) „— Csakhogy ahhoz nyilván hozzászólt volna a Labikán kisasszony is — kötekedett az öreg Palojtay . . ." (Krk. 21. 86.), ebből az utóbbi típusból tehát néhány szerepel a példáim között.) Az összegyűjtött anyagot a következő rendszerben vizsgálom meg: 1. A névelőhasználat valamilyen meghatározott nyelvi réteghez — a népnyelvhez vagy a beszélt köznyelvhez — tartozást fejez ki. 2. Egy-egy stílusárnyalat nyelvi eszköze. 3. Ritmikai oka van kitételének. .158