Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

nak (főként főneveknek, mellékneveknek, igeneveknek) van, a kevesebb tárgyi tartalmat hordozó vagy éppen viszony jelölő szóknak inkább a történeti fejlődés vagy a területi elkülönülés folytán keletkezett — régi, régies, új, népnyelvi, illetőleg irodalmi nyelvi, köznyelvi stb. — alakpárjai (pl. kinn, künn, kint) hordozhatnak finom stilisztikai különbségeket. A névelőkkel kapcsolatban azonban ilyen lehetőség kevéssé kínálkozik, tehát inkább kitételük vagy elhagyásuk fejez ki értelmi és hangulati árnyalatokat. Ez a dolgozat úgy kíván adatokat szolgáltatni a személynév előtt álló határozott névelő stilisztikai értékének vizsgálatához, hogy Mikszáth Kálmán hat kötetének, három elbeszélés-, egy cikkeket és karcolatokat tartalmazó kötet és két regény [18] nyelvhasználatát vizsgálja meg ebből a szempontból. A műveket úgy választottam meg, hogy az írónak csaknem minden műfaját és korszakát képviseljék. A jó palócok és a Tót atyafiak elbeszélései 1882-ben kapták meg végső, kiérlelt formájukat, s Mikszáthot már mint egyéni stílusának birtokában levő művészt ismerjük meg belőlük. Az 1882—83-ból való cikkek és karcolatok a fővárosba került írónak tematikában, látásmódban, tehát hangvételben is új, napilapokban közzétett írásai. Az 1884—85-ben keletkezett elbeszélések Mikszáth életében ,,A tekintetes vármegye" és „Urak és parasztok" című kötetekben jelentek meg, s már fontos szerephez jut bennük a dzsentri-téma. A Szent Péter esernyője című regény 1895-ből való, bár ember- és társadalomábrázolásának mélysége, szerkesztése nem éri el az író legművészibb írásainak színvonalát, igen jellegzetes Mikszáth-regénnyé teszi előadásának ellenállhatatlan közvetlensége, utolérhetetlenül kedves hangja. Egyéni stílusa talán itt jelenik meg a legtermészetesebben. A Noszty fiú esete Tóth Marival 1908-ból való, a benne feldolgozott sokrétű életanyag a nyelvi anyag változatosságával jár együtt; közvetlen, családias, emlékezően meghatott, ironikus, sőt kiábrándult, keserű hangvétel váltja egymást benne. А XIX. század második felére — főképpen pedig a végére — kialakultak és megszilárdultak azok az irodalmi nyelvi normák (hangtani, alaktani, szóhasználati, mondatszerkesztési szabályok), amelyek mai egységes irodalmi nyelvünket is jellemzik [19]. A Mikszáthot ért anyanyelvi hatások között az egységes, az irodalmi nyelv elsajátításának irányába hatottak iskolai tanulmányai, szépirodalmi olvasmányai (Petőfi, Arany, Jókai nyelvi hatása), a korabeli sajtó nyelve, amely modern volt, közvetlen stílusú, így nagy része volt az egységes köznyelv elterjedésében, ugyanakkor színtelenítő hatása is számottevő [20]. (Ez a negatívum természetesen Mikszáth egyéni stílusában nem mutatkozott meg, bár ő is átvett a korszak nyelvi kliséi, fordulatai közül néhányat.) Nyelvi egyéniségének kialakulásában jelentős szerep jutott nyelvjárásának és a nógrádi kisvárosi hivatalnoki-értelmiségi körökben kialakult, helyileg színezett (regionális) köznyelvnek, az utóbbitól „örökölhette" a határozott névelős személynevek kedvelését is. Bárczi Géza megállapítása szerint „Mikszáth . . . parasztjait (és a régmúlt idők embereit egyaránt) általában mai irodalmi nyelven beszélteti, anélkül, hogy ez illúziórontó volna, vagy akárcsak föltűnnék" [21]. .157