Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1973. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 11)

Dr. Nagy József (szerkesztő)—Friedrichné dr. Kovács Irén—dr. Nagy Andor— Rátkai István—Somos János—Szabó Endre—dr. Szűcs László: Az általános iskolai tanárképzés 25 éve az egri Tanárképző Főiskolán

összefogása és irányítása. Gyakorlati feladata van a diákjóléti bizottság­nak is. A főiskolai oktató-nevelő munka fejlődése és stabilizálása az 1960-as évek közepén már oda vezetett, hogy hallgatói alapítványok létrehozására is gondolhattunk. Elsőnek 1967-ben a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 50. évfordulója tiszteletére a főiskola tanácsa ,,Jó tanuló — jó sportoló" kitüntetést alapított. A kitüntetéssel járó oklevelet és pénzjutal­mat minden tanév végén egy, tanulmányi és sportmunkában egyaránt jó eredményt elért férfi- és nőhallgató nyerheti el. Az alapítólevél értelmében 1967 óta minden évben kiadta a főiskola igazgatósága a sportklub elnökségének javaslatára a „Jó tanuló — jó sportoló" kitüntetést. 1972-ig a kitüntetést 6 férfi- és 5 nőhallgatónk nyerte el. Mindannyiuk közül kiemelkedik Nagy György, aki főiskolai tanulmányai alatt, három éven keresztül kitűnő tanulmányi eredményével és kiemelkedő sportteljesítményével egymás után nyerte el a kitüntető címet. 1968-ban, Marx Károly születésének 150. évfordulója alkalmából a főiskola tanácsa Marx-alapítványt hozott létre, melynek I. és II. fokozata van. Ezzel a díjjal évente azokat a hallgatókat tüntetik ki, akik a legszín­vonalasabb ideológiai tárgyú dolgozatokat készítik el. A Marx-alapítvány díjának átadására is a tanévzáró ünnepélyen kerül sor. Hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából, 1970 tavaszán a főiskola tanácsa Pro Academia Pedagogica Agriensi elnevezéssel elis­merő díszoklevelet alapított. A tanács határozata kimondotta, hogy az elismerő oklevelet minden év április 4-én az intézmény egy olyan okta­tója kaphatja meg, aki legalább 15 éve a főiskolán dolgozik, és oktató­nevelő, valamint közéleti tevékenységével az elismerést kiérdemelte. A kitüntetést első alkalommal dr. Bihari József, a főiskola egyik alapító tagja kapta meg, majd 1971-ben Friedrichné dr. Kovács Irén, 1973-ban pedig Somos János. 1972 tavaszán a főiskolai szakszervezeti bizottság előterjesztése alap­ján a főiskolai tanács elfogadta a törzsgárda szabályzatot. Törzsgárda tagja lehet minden dolgozó, aki legalább 10 éve megszakítás nélkül a fő­iskolán dolgozik, kéri felvételét a törzsgárda tagjai közé, s felvétele ellen a társadalmi szervek nem emelnek kifogást. A törzsgárda tagjai 10, 15, 20 éves jubileum alkalmából bronz, ezüst, arany emlékplakett kitüntetésben és pénzjutalomban részesülnek. A 25 éves törzsgárda tagságot a főiskola tanácsa arany pecsétgyűrűvel jutalmazza. A törzsgárda kitüntetés mindig a felszabadulási díszünnepélyen kerül átadásra. Az arany pecsétgyűrűt első alkalommal 1973. április 4-én dr. Bihari József és Osváth Pál kapta. Főiskolánk állami és pártvezetése kezdettől fogva törekedett a baráti .szocialista országok pedagógusképző intézményeivel való kapcsolat kiépí­tésére. 1956 előtt ezek a törekvéseink nem vezettek jelentősebb eredmé­nyekhez. 1956 tavaszán alakult ki egy laza, még szerződésben nem rög­zített kapcsolat a jeled (Szovjetunió) pedagógiai főiskolával. Ez év tava­szán mind a Szovjetunióból, mind Egerből egy tanárokból és hallgatókból álló csoport végzett cserelátogatást, az ellenforradalom után azonban ez a kapcsolat is hosszú évekre lényegében megszűnt. Jeleci kapcsolataink 73

Next

/
Thumbnails
Contents