Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1973. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 11)
Dr. Nagy József (szerkesztő)—Friedrichné dr. Kovács Irén—dr. Nagy Andor— Rátkai István—Somos János—Szabó Endre—dr. Szűcs László: Az általános iskolai tanárképzés 25 éve az egri Tanárképző Főiskolán
1963-ig kimerültek egy-egy baráti levélváltásban. 1963-ban hivatalos egyezmény aláírására került sor a jeleci és egri főiskola között. Ez a kapcsolat azonban 1966-ban a szovjet fél kívánságára megszakadt. 1966-ban a két művelődésügyi minisztérium megállapodása alapján az Egri Tanárképző Főiskola hivatalos kapcsolatba került a krasznodári (Szovjetunió, Kubán) pedagógiai főiskolával. Ez a kapcsolat éveken keresztül igen gyümölcsöző volt. Nem csupán az oktatók tapasztalatcseréjét tudtuk megvalósítani, hanem több éven keresztül biológia, földrajz és testnevelés szakos hallgatói csoportjaink mentek Krasznodárba cseregyakorlatra. Különösen a földrajz és biológia szakos hallgatók számára volt felbecsülhetetlen értékű ez a gyakorlat, hiszen megismerhették a Kaukázus és Fekete-tenger vidékének flóráját és faunáját. 1970-ben a krasznodári főiskolából szervezték meg a Kubáni Állami Egyetemet, s ezáltal az intézmény más minisztérium fennhatósága alá került, ami kapcsolatainkban napjainkig fennálló nehézségeket jelentett. 1970-ben Heves megye testvérmegyéje lett a Csuvas Autonóm Szocialista Köztársaság. Ennek alapján építettük ki 1970 tavaszán újabb kapcsolatunkat a csebokszári Jakovlev Pedagógiai Főiskolával. Ezt a kapcsolatot az eltelt néhány év szilárdnak és eredményesnek mutatja. Mindkét fél részéről megvan a komoly együttműködési szándék és igény. 1971 őszén ének szakos hallgatóink cseréjét valósítottuk meg. 1972 év őszén orosz szakos hallgatók végeztek cseretanulmány utat, 1973 tavaszán pedig biológus hallgatók mentek egymáshoz cseregyakorlatra. E kapcsolat elevenségét mutatja, hogy már eddig is több oktató volt egyhónapos előadói úton a másik intézményben, program- és tematikacseréket hajtottunk végre, cikkeket jelentettünk meg egymás tudományos közleményeiben. 1962 márciusában írtunk alá munkaszerződést a vietnami Vinhi Pedagógiai Főiskolával. Ez a kapcsolatunk hosszú éveken keresztül csak eszmeinek volt mondható, mivel az amerikai agresszió lehetetlenné tette, hogy a harcoló Vietnamba delegációt küldjünk, illetve onnan vendégeket fogadjunk. E kapcsolatban lényeges tartalmi változás következett be 1970 őszén. Ez év szeptemberében négy vietnami hallgatót vettünk fel főiskolánk matematika—fizika szakára, s számuk az elmúlt évek folyamán már 15-re emelkedett. Ezek a vietnami fiatalok jól beilleszkedtek főiskolai ifjúságunk közösségébe, és tanulmányi téren igen jól megállják helyüket. Ugyancsak 1970 őszén nyílt alkalom arra, hogy a Művelődésügyi Minisztérium delegációjával főigazgatóságunk két tagja egyhónapos vietnami látogatásra mehetett. Látogatásuk alkalmával megtekintették a Vinhi Pedagógiai Főiskolát is, melynek rektorát cserelátogatásra hívták meg. Erre a cserére 1971 júniusában került sor. Nemzetközi kapcsolataink 1963-ban újabb jelentős partnerrel bővültek. Ekkor került sor az erfurti (Német Demokratikus Köztársaság) pedagógiai főiskolával való munkaszerződés aláírására. Ez az immár 10 éves töretlen kapcsolat jelentős mindkét intézmény életében. A 10 év alatt oktatóink és hallgatóink számos tanulmányutat és cseregyakorlatot végeztek egymás intézményeiben. A 10 év alatt több alkalommal került sor kulturális és sportdelegációk cseréjére is, és kölcsönös tapasztalatcserét tartottak a társadalmi szervezetek vezetői is. A két intézmény szakszer74