Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1973. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 11)
II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom-és a történettudományok köréből - Dr. Kávássy Sándor: Latinca Sándor útja a forradalmakig
Tőlem tíz lépésnyire kapta a lövést, elbukott és jajszó nélkül meghalt. Ráztam, ordítottam rá, fölemeltem, de mindhiába, kiapadt a patak, mely a szívet hajtja. Szerettem ezt a fiút, mert oly becsületes és ragaszkodó volt hozzám, és igazi fájdalommal érintett halála. Ne haragudj édes Cicám, hogy nemigen tudok írni, de annyira fájdalmasan érint a fiú halála, hogy sírni tudnék." „Mindennap pusztulnak az emberek. Mikor lesz vége ennek a mészárlásnak." ,,Ez a tömegmészárlás — írja 1917. május 30-i levelében —, melyet a háborúnak harmadik esztendejében néhány agyalágyult katona még mindig tudománynak, stratégiának és taktikának nevez, borzalommal tölti el a lelkemet, s kinek a blúza alatt még melegen dobban a szíve, bosszút esküszik azok ellen, akik lehetővé tették milliók meggyilkolását. Ha módomban állana, minden háborús uszítónak, diplomatáknak, tábornokoknak, minisztereknek és újságíróknak asztalára küldenék egy-egy emberi húsdarabot, hadd lássák munkájok eredményét, micsoda termelésnek adminisztrátorai ők!" „Sok volt már nekem a vérengzésből..." 2 3 Apokaliptikus élményei, az átélt borzalmak késztetik, hogy kutatni kezdje a háború okait, s tollal tiltakozzon az embertelenség ellen. Amikor 1917-ben hosszabb szabadságot kap, megírja Háború az uszító sajtó ellen c. röpiratát 2 4. A munkát azonban Vázsonyi igazságügy-miniszter elkoboztatja, és csak 1918-ban jelenik meg 2 5. A munka alapgondolata, melyre több alkalommal is nyomatékkal tér vissza, hogy a világháború kirobbantásáért elsősorban a kapitalista és nacionalista sajtó felelős. „Nem Princip gyilkos golyója — írja —, hanem a sajtóparaziták hóhérmunkája eredményezte ezt a borzalmas világháborút, hogy a kizsákmányoló kapitalizmus érdékeinek huliahegyeken keresztül is érvényt szerezzenek." A tétel igazolására sorra veszi és kimutatja a korabeli Európa vezető sajtóorgánumainak tőkés kapcsolatait, és rámutat háborús felelősségükre. A munka zárórészében rendszabályokat követel a „szennyes ár", az uszító sajtó megfékezésére. Külön figyelmet érdemlő része a munkának az az érvsor, amelyet azok ellen a „politikai szélhámosok és hisztérikus újságírók" ellen vonultat fel, akik a háború kitörésekor „diadalmámorral" „a nemzetköziség csődjét, a szociáldemokrácia vereségét" hirdették. Védelmébe véve (az egyébként valóban csődbe jutott) Internacionálét, hangsúlyozza, hogy annak már a háború előtt is „meghatározott álláspont"-ja volt a háborúkról, és azon a háború ténye sem változtatott. Ennek alapján (nyilván megfelelő információk hiányában) annak a reményének ad kifejezést, hogy az Internacionálé nemcsak: békében, de háborúban is harci fegyvere lesz a munkásságnak. „Meglátjuk — írja —, hogy az Internacionálé olyan szervezetté alakul Iki, mely nemcsak a világbéke megteremtésén fáradozik, de képes lesz teljes erejét összpontosítani arra az esetre, ha valamely állam háborús bonyodalmakat akarna előidézni, vagy háború esetén az egész proletárságot csatasorba állítani a háborúval szemben; olyan szervezetté formálódik, mely nemcsak elvben, de gyakorlatban képes ... a világbékét állandósítani." A munkásságról szólva hangsúlyozza, hogy azt a háború sem tette nacionalistává, hanem csak még szenvedélyesebb összefogásra 264-
