Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1973. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 11)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom-és a történettudományok köréből - Dr. Hekli József: Csehov drámái a moszkvai és leningrádi színpadokon 1950—1970 között

CSEHOV DRÁMÁI A MOSZKVAI ÉS LENINGRÁDI SZÍNPADOKON 1950—1970 KÖZÖTT DR.. HEKLI JÓZSEF (Közlésre érkezett: 1973. január 10.) A századvég" orosz társadalmát kevesen tudták úgy megjeleníteni, mint Anton Pavlovics Csehov, akinek írásain szimbolikus többértelműség vonul át, s lágy líraisággal és romantikus elvágyódással is realista tudott maradni. Az orosz élet jellegzetes figuráit — főképp az intellektueleket — különleges érzékkel, finom tapintattal formázta meg novelláiban és színműveiben egyaránt. Mint lírai alkat és homo aestheticus nem kemény ostorozó szavakkal jellemezte alakjait, hanem hangulatok és érzelmek bonyolult áttételén keresztül érzékeltette hősei sajátos belső világát. Míg novellái, amelyek legtöbbször groteszkre hangolt vagy lírává finomult írások, szinte azonnal óriási hírnevet szereztek az írónak, addig drámái, amelyek lényegében elbeszéléseinek témáit dramatizálják, csak hosszabb idő elteltével vívták ki a világsikert. A kitűnő drámaíró újszerű művészi eszközökkel és mély lélekelemzéssel mutat rá a századvég orosz értelmiségének emberibb élet utáni vágya és a valóság közötti tragikus ellentmondásra. „Csehov pályáján 1896-ban kezdődött a beteljesedés. Ekkor fogott hozzá »antidrámáihoz«, amelyek az Osztrovszkij-iskola hagyományaival szakítva, az orosz színházat a századvégi naturalista-szimbolista európai színház probléma- és légkörébe vonták, vagyis többé-kevésbé kapcsolódtak Ibsen és Hauptmann hétköznapiság és költészet ellentétét feloldani próbáló törekvésekhez. Voltaképpen novelláit vitte színpadra, a szürke, aggasztó érthetetlen valóságot, a leheletfinom bánatot és elvágyakozást, de közben megteremtette a cselekménynélküli, a »dramaiatlan drámát«, a »semmi« drámai törvényeit, a lírával és iróniával kevert tragédiát. Darabjaival nem volt könnyű dolga Sztanyiszlavszkijnak és Nyemirovics-Dancsenkónak, a Moszkvai Művész Színház vezetőinek, akik elsőnek ismerték fel Csehov színpadi zsenijét. A hagyománnyal való szakítás színésztől, rendezőtől, közönségtől egyaránt erőfeszítéseket követelt, nemcsak ízlésváltoztatást, hanem szembenézést is az orosz ürességgel."

1 Éppen ezért mind a mai napig találkozhatunk különféle Csehov-értelmezésekkel, s egy-egy rendező vagy színész egyéni hangvételű produkciója mindig élénk visszhangot vált ki. 245-