Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

Ekkoriban a helyesírás kérdéseivel foglalkozó irodalom is jelentős munkával gyarapszik: 1780-ban megjelenik Révai Miklós Ortográfiája [21]. Bár művét az iskolák számára írta, tárgyalásmódjánál fogva iskolai tanításra nehezen volt alkalmazható. A XVIII. sz. utolsó évtizedében teljes erővel folyt már a harc a magyar nyelv jogaiért. Felismerték, hogy a helyes és szép nyelvhasználathoz szükséges a magyar nyelv alapos ismerete, ezért minél sürgősebben egy jó magyar grammatikát kellene szerkeszteni [22], A jó magyar grammatika megszerkesztése már valóban társadalmi igénnyé vált, annál is inkább, mert lassan megindult a latin tanítási nyelv visszaszorítása. Sem a tanítás anyaga nem volt azonban tisztázva, sem megfelelő tankönyv nem állt rendelkezésre. A korszak helyzetét jellemzően mutatja Dayka Gábor példája. Daykát 1792-ben kinevezték Lőcsére tanárnak. Ekkor látta, hogy mennyire nehéz, sőt szinte lehetetlen eredményes munkát végezni: a tanárnak nincs utasítása, mely szerint taníthat, a tanulóknak nincs könyvük, amelyből a magyart tanulhatnák. A tanulók nagy része tót- és németajkú volt. Dayka az első osztályban így három nyelven kényszerült tanítani a magyart: magyarul, tótul és németül [23]. A század végéin Benyák Bernát, a magyar tanítási nyelv buzgó apostola is sürgeti a jó tankönyveket, de előbb rendezni kívánja a tanítandó anyagot. Ez a különben nemes és tágabb látókört feltételező vélemény azonban nem volt egyöntetű. Voltak olyanok, akik tiltakoztak az egységes tanterv és az egységes tankönyv ellen. így pl. Kovachich Márton panaszkodik amiatt, hogy a tanár kezét megköti a tankönyv [24]. Hasonlóképpen vélekedik Tichy István, aki szintén tiltakozik az ellen, hogy a tanárokat géppé alacsonyítsák le. Szerinte az olyan ember, aki kínos pontossággal az előírt tankönyvet követi, s egy jottát sem mer belőle kihagyni, nem méltó a tudós és a professzor címre. Az ilyen eljárás csak a tunya és gyenge elméknek való. A professzornak az a hivatása, hogy maga elmélkedjék, kutasson, s ennek a munkának eredményeit közölje, de nem követheti szajkó módjára, gépiesen a mások gondolatait. Elviselhetetlen kényszer olyan ember számára, aki maga gondolkodni és kutatni képes, szolgai módon mások nyomában járni. Az nem érv, hogy az államnak tudnia kell, mit tanítanak nyilvánosan. Erre az is elég, ha a tanár időnként jelentést tesz a tárgyalt anyagról. Különben is, ha egy tankönyv kötelezően elő van írva, biztosíték-e ez arra, hogy a tanár emellett mást is nem ad elő? [25], Az ilyesféle meglehetősen túlzó álláspont ellenére is egyre többen érezték szükségét egy jó magyar grammatikának. Éppen ezért 1790-ben az első illusztrált magyar hírlap, a Hadi és Más Nevezetes Történetek c. politikai lap szerkesztői, Görög Demeter és Kerekes Sámuel pályázatot hirdettek meg egy jó magyar grammatika írására, hogy nyelvünk gyarapodását előmozdítsák, és siettessék virágzását. Másfél esztendő alatt 4 pályamunka érkezett be, és később még egy ötödiket is kaptak. A beérkezett munkákat Erdélybe küldték, megítéltetés végett, ,,a' Kolosvári és a' Nagy-Enyedi Fő Oskolákbéli Tudós Professzorokhoz, kik a' Nemzet' 73