Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

gedélyezettnél" magasabb értelmi képzés megvalósítását s ez ellentmondana a megfogalmazott irányelveknek. Azt, hogy milyen tartalom felel meg az általánosságban megfogalmazott irányelveknek, a húszas évek elején még eldöntetlen kérdés. Ennek nemcsak az az oka, hogy az említett fórumok nem hivatottak részletkérdésekben dönteni, hanem sokkal inkább az, hogy a meglevő sokféle ellentét [39], valamint az alapelvek egymásnak sokszor homlokegyenest ellentmondó követelményei miatt nem is tudnak. Az ellenforradalmi rendszer első éveinek zűrzavarában a pártok és felekezetek sokszor egymásnak ellentmondó sajátos érdekek megvalósítását szerették volna az „irányelvek tartalmán" érteni. Erre utal a kor egyik „élharcosa", Quint József, a budai képző igazgatója, amikor arról beszél, hogy ,, . . . a háború utáni nyugtalan időszak eltévelyedésében és bizonytalan ide-oda kapkodásában" [40] a nevelőmunka tartalma eredményesen nem bontakozhatott ki. Túlságosan messzire vezetne, ha most részletesen elemeznénk a kialakított irányelvek ellentmondásait. Az értelmezések különbözőségére már több ízben is utaltunk. Ezek feloldása, illetve egy sajátos koncepcióba foglalása és a gyakorlati végrehajtás megkezdése már egy későbbi időszak feladata. A magyar imperializmus ideológusai tehát próbáltak valami kiútfélét keresni. Ebben a kiútban természetesen szó sem lehetett demokratizmusról, korszerűségről, vagy éppen tényleges „kultúrfölényről". A magyar imperializmus csak egy reakciósabb, embertelenebb kultúrpolitikai koncepcióval volt képes hatalmát meghosszabbítani [41]. JEGYZETEK [1] Az első világháború után a győztes, sőt a semleges országokban is sokat foglalkoznak a háború és forradalmak morális következményeinek vizsgálatával. Fásultság, csüggedés, az eszmékből való kiábrándultság jellemzi a háború utáni emberi magatartást szinte egész Európában. Imre Sándor Mindenki nevel c. tanulmányában — 1923-ban — részletesen elemzi ennek okait, s rámutat arra is, hogy miért a nevelést hívják mindenütt segítségül a helyzet megváltoztatásához. Imre Sándor: Háborús élet, megújhodás, nemzetnevelés, Bp. 1944. 180. old. A témával kapcsolatban érdemes néhány külföldi szerző munkáját is megemlíteni. Ezekben ugyanis részletesen tárgyalják az említett problémákat. H. J. W. Hetherrington—

J. H. Muirhead: Social purpose a contribution to philosophy of civie societi, London—

New York, 1921. Gustav Le Bon: Psichologie des temps nouveaux, Paris, 1921. Gustav Le Bon: Múlt és jövő. Ford.: Wildner Ödön. Bp., 1920. Fr. W. Foerster: Politische Ethik und Politische Pedagogik. München, 1918. Abban valamennyien közös állásponton vannak, hogy a háború utáni nehéz helyzetből elsősorban a nevelőmunka megjavításával kell kijutni. [2] Lenin: Válogatott művei I. köt. Bp. 1948. 1009. old. Lenin utal arra, hogy a burzsoá ideológusok szívesen tesznek meg okul másodlagos tényezőket. [3] Nagy mennyiségű könyv és tanulmány jelenik meg nálunk és Németországban is, melyekben a szerzők egyértelműen a neveléspolitikát okolják a háború elvesztéséért, a forradalmak kitöréséért. Néhány fontosabb munkát felsorolunk a német irodalomból. Ezeknek egy részét tartalmi idézetek formájában megtalálhatjuk a szövegben is. Magyar nyelven tudomásunk szerint nem jelent?k meg, még kivonatos fordítások sem találhatók, legfeljebb rövid ismertetések egyes folyóiratokban. A. H. Hollmann: Volkhochschule und die geistigen grund29