Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

zásához. Az említett cikkek, tanulmányok és felszólalások ugyanis, amikor az okokra próbálnak rámutatni, rögtön javaslatokat is tesznek a jövő kultúr-, illetve a nevelés- és oktatáspolitika szervezeti formáira is. E javaslatok, szinte kivétel nélkül, az alábbiakban próbálják a neveléspolitikai feladatokat meghatározni. A kiindulási alapot természetesen a liberalizmus bírált hibáinak felszámolása adja. E hibákat próbálják részben szervezeti, s ekkor még igen halványan, tartalmi intézkedésekkel „kijavítani". E „javító" munkának egyik első eredménye a „numerus clausus" néven ismert törvény kibocsátása, miután egyetlen rendelkezéssel a Tanácsköztársaság összes közoktatásügyi intézkedéseit megszüntetik [18]. A „numerus clausus" 1920-ban történt kibocsátásával elsősorban a nemzetiségként kezelt zsidóság szegényebb rétegeit akarták elzárni az értelmiségi munkakörökhöz való eljutástól. Komis pl. ebben a kérdésben odáig megy, hogy a már korábban említett tanulmányában kijelenti: „A numerus clausust már a középiskolákban kellene kezdeni" [19], A trianoni határokon belül maradt egyéb nemzetiségeket alig érinti ez a rendelet, hisz alacsony létszámú, döntő többségükben paraszti vagy munkásrétegekről van szó, akik amúgy sem veszélyeztetik a „történelmi értelmiség" pozícióját. A liberalizmus hibáinak felszámolását a népoktatás szervezeti [20] „fogyatékosságainak" megszüntetésével folytatják. Ennek következményeképpen a népoktatás szervezeti feltételei siralmas állapotban kerülnek ki a bírálók, illetve törvényhozók kezéből. Néhány vonatkozásban ugyan hangzottak el javaslatok a népoktatás szervezeti kereteinek korszerűbb felfogását, átalakítását illetően is [21], sőt a „keresztény nemzeti eszme" táborán belül is felvetik egyes szerzők a nyolcosztályos népiskola szükségességét [22]. Az illetékes fórum azonban ezeket az igényeket teljesen figyelmen kívül hagyva, hosszas előkészítés és több napos vita után megalkotja az 1921. évi 30. tc-et, amely lényegében változatlanul hagyja az 1868. évi 38. tc.-et. Vagyis marad a népiskola változatlanul hatosztályos, a három kötelezőnek mondott ismétlőévvel együtt elvileg kilenc év a kötelező iskolába járási idő. A többi iskolafaj szervezeti kérdéseivel nem is foglalkozik ekkor még a „nemzetgyűlés". A népiskola szervezeti megoldásainak napirendre tűzését sem a népoktatásról való korszerűbb gondoskodás motiválta — ezt mutatja az is, hogy lényegében semmi változás nem történt szervezeti vonatkozásban —, hanem inkább az a külföld felé szánt propagandisztikus fogás, hogy a „népművelés megoldásai elsőként szerepeltek a nemzetgyűlés programjában", illetve e törvény meghozatalát az a körülmény is siettette, hogy az iskoláztatás kötelezettségének „megszigorításával", majd később tartalmának megváltoztatásával az uralkodó osztály érdekeinek fokozottabb biztosítását szolgálják. Ügyelni kellett arra. hogy a népiskola ne kerülhessen valamiféle „idegen eszmei befolyás alá". Ez egyébként igen egyértelműen kiderül a szervezeti kérdésekről folytatott vitában [23]. S hogy ezt az antidemokratikus szervezeti megoldást mindenki megértse, Kornis megmagyarázta, hogy miért kell ennek így lennie. Már említett Kultúrpolitikánk irányelvei c. tanulmányában a legmerevebben szem25