Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

Az általános iskola kiépítésének folyamatát azonban nem lehetett megállítani. Az érte küzdők harca, ha nehezen is, eredményeket hozott. 1947 áprilisában a megye 199 népiskolájából már 87 általános iskola volt [39], Az általános iskola megteremtésével párhuzamosan folyt a harc a régi tankönyvek felülvizsgálásáért, és az új tankönyvek kiadásáért. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1945 áprilisában kiadott 1883/ 1945. sz. rendeletében elrendelte az iskolákban használt tankönyvek felül­vizsgálását [40]. A pedagógus szakszervezet ebben a fontos munkában is komoly szerepet játszott. Eördogh Ernő megyei titkár az MKP 1945. jú­nius 11-i megyei vezetőségi ülésén javasolta a tankönyvek fokozottabb ellenőrzését [41]. Sajnos azonban a régi tankönyvek felülvizsgálása a me­gyei tanfelügyelőségnél dolgozó régi szemléletű nevelők ellenállása miatt elég lassan haladt előre. Az Igazság című lap 1946. április 21-i számában arról adott hírt, hogy a megye római katolikus népiskoláiban az 5. és 6. osztályokban a történelmet még a régi szellemben tanítják. Nem vették figyelembe a miniszteri rendelet előírásait. A tanítók a régi tankönyvek szellemében például Károlyi Mihályról mint hazaárulóról szóltak [42]. A pedagógus szakszervezeti csoportok, ahol erre az anyagi és a szel­lemi feltételek megvoltak, támogatták a pedagógusok kutató munkáját is. Sőt, néhány helyen ők maguk kezdeményezték a pedagógiai tudományos kutatást. Megyénkben jelenleg csak az egri csoport tudományos munká­járól vannak adataink. Már 1945. december 9-én megalakították a helyi nevelők, a pedagógus szakszervezeti csoport lélektan-pedagógiai szakosz­tályát. A szakosztály tagjai rendszeres lélektani kutatómunkára vállalkoz­tak [43], 1947 februárjában pedig a szakszervezet kezdeményezésére megala­kult az Egri Gyermektanulmányi Társaság. A Társaság azokat a nevelőket, orvosokat, óvónőket és védőnőket tömörítette, akik a gyermekek testi és lelki fejlődéséneik vizsgálatára vállalkoztak [44], A gyermekek lelki fej­lődésének vizsgálatával adatokat kívántaik nyújtani az iskolai oktató­nevelő munkához. Az Egri Gyermektanulmányi Társaság megalakulásá­val majdnem egyidőben került sor az Egri Állami Gyermeklélektani Ál­lomás létrehozására. A lélektani állomás megszervezését a pedagógusok szakszervezete kezdeményezésére a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszté­rium engedélyezte. A lélektani állomás vezetője dr. Somos Lajos, az egri tanítóképző intézet igazgatója lett. Munkatársai: Darvas Andor gimnáziu­mi tanár és Maróti Béla tanító [45], A gyermeklélektani állomás feladata többrétű volt. Kutatta Eger és vidéke gyermekeinek lelki alkatát, szel­lemi életének összetevőit. Foglalkozott a 6 év körüli gyermekek vizsgála­tával az iskolaérettség szempontjából. Fontos feladata volt még a pálya­választási és a nevelési tanácsadás [46]. A lélektani állomás országos jelentőségű rendezvénye volt 1948. má­jus 28. és június 3. között a Dunavölgyi Gyermek- és Ifjúsági Hét. Ennek megszervezésében döntő része volt dr. Somos Lajosnak. A rendezvényt támogatta a pedagógus szakszervezet egri csoportja is [47], A pedagógusok szakszervezete népi demokratikus forradalom korabeli történetének utolsó jelentős fejezete az iskolák államosításáért vívott harc 15

Next

/
Thumbnails
Contents