Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

meg azzal, hogy tanulóink elvégzik a rájuk kiszabott részfeladatot: minden esetben meg kell kívánnunk, hogy tapasztalatukat leszűrjék, formába öntsék, s amennyiben a feladat jellege olyan, meg is indokolják. A gondolkodva, odafigyelve tanulást csak így segítjük elő. De — mint már erről az ismeretközléssel kapcsolatban szóltam — segítséget nyújtunk az önálló tanulasi módszer kialakításához azzal is, hogy megtanítjuk tanulóinkat a könyvvel bánni, és ilyenkor alkalmunk nyílik arra is, hogy megfigyeljük egyéni tanulási módszerüket. A közösségi nevelés, a gondolkodási készség fejlesztése és a tanulási módszerek kialakítása mellett igen nagy a jelentősége a csoportos munkának az egyéniség formálás szempontjából is. A magam részéről ezt tartom a leglényegesebb pozitívumnak. A nevelés kérdése napjaink súlyos társadalmi problémája. A szülők nagyarányú elfoglaltsága az iskolától kíván meg nagyfokú nevelési aktivitást. Napjaink pedagógiai irodalmában igen gyakran vetődik fel a kérdés: ki neveljen? A szülő vagy az iskola? Természetes, hogy ezt a kérdést így feltenni eleve helytelen: a családnak és az iskolának más a feladata a nevelés terén, és egyik sem pótolhatja a másikat, hanem kölcsönösen kiegészítik egymást. Mégis természetes, hogy korunk társadalma sokat vár az iskolától nevelési vonatkozásokban. A most lezajlott V. Nevelésügyi Kongresszus is hangsúlyozta az iskola jelentős szerepét a nevelésben. Keresnünk kell tehát a minél hatékonyabb módszereket. A csoportos munkaforma alkalmával több lehetősége nyílik a tanárnak a tanulóval való egyéni foglalkozásra, mint a frontális munkánál. Itt most nem szaktárgyi foglalkozásra, egyéni korrepetálásra gondolok elsősorban, hanem éppen az egyéniségformálásra. Kétségtelen ugyanis, hogy a csoportos munkavégzéskor kötetlenebb a hangulat az órán, a tanulók jobban megnyilatkoznak, így jobban meg is ismerjük egyéniségüket, több időnk van rájuk. Igen figyelemre méltónak és elgondolkoztatónak tartom egyik csoportos nyelvtanórát tartó nevelőnk nyilatkozatát: „Általában véve kellemesebb, barátibb a kapcsolat köztem és a tanulók közt. Ez persze érthető: hisz sokkal több időt tudok egy tanulóra fordítani, mint osztályfoglalkozáskor. Nem maradhat ki egy tanuló sem, hogy legalább egyszer egy órán ne szóljak személy szerint hozzá" [23], Ez a lehetőség pedig igen nagy megbecsülést érdemel. Igen sok gyermek érzi ma úgy, hogy vele nem törődnek eléggé, szülei „nem érnek rá", a tanár is mindig siet az anyaggal az órán. Ennek az érzésnek felszámolásában segít az, ha néha odamegyünk a gyerekhez, és „személy szerint hozzá" szólunk, az ő problémájával foglalkozunk. Már az alsó tagozatban is, ahol csoportos munka címén még inkább szétszedik, mint megosztják a munkát, érdemes ezzel a módszerrel élnünk, mert a nevelési lehetőségek teljes mértékben kihasználhatók. A felső tagozatban is sokszor tapasztaltuk, hogy milyen sok szempontból megnyilatkozott a tanulók egyénisége. Érdekes volt megfigyelnünk az általános emberi tulajdonságok jelentkezését a csoportos munka során. így pl. sokszor akadt tanuló, aki azt hangoztatta, hogy „könnyű volt a másik csoportnak", mert az könnyebb feladatot kapott. Használjuk ki a lehetőséget, és mutassunk rá arra: mindenki a maga feladatát érzi a legnehezebbnek, mert annak a problémáit érzi és tapasztalja. 58