Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

állomáson, a fiú elutazik, a lány marad. Az elbeszélés egész tartalmát az elválás villanásnyi drámai szituációja adja. A fiatal falusi fiú életében a sport váratlan lehetőségeket kínál fel. Felcsillantották előtte az érvényesülés útját, a „kellemes" városi életet. A sikerért, a városért folyó hajszában a fiú könyörtelenül feláldozza hozzátartozóit, eddigi életét, szerelmét. Az író kitűnően ábrázolja a kétfajta embert. A városba törő durva lelkű sportoló fiút és a gyengédségre, szeretetre vágyó lányt, aki reménykedve kísérte kedvesét az állomásra. A fiú mindvégig leereszkedően majd fennhéjázva beszél a lánnyal, csak szavakat vet oda neki, teher neki a lány, aki csak a múltjára emlékezteti, amellyel éppen szakít. Az elbeszélés szinte a búcsúzkodás pár percébe sűríti az érzelmeket és sorsokat. Az író nem törekszik arra, hogy ábrázoló eszközei feltétlenül nagyon modernek legyenek, elsősorban Csehov finom megoldásaiból merít. Bár a csehovi hangvétel szembetűnő, mégis Kazakov jellegzetes szemlélete, ábrázolásmódja átsüt az egész novellán. A Falusi állomáson mai történet mai hősökkel. Bár az elbeszélésben nagyon keveset tudunk meg a fiú életéről, még kevesebbet a lányéról, aki mindvégig névtelen marad, mégis a jól megválasztott szituáció, a pár mondatos szóváltásuk elégséges ahhoz, hogy mindkettőjük jelleme világosan álljon előttünk. Az önző, szívtelen, a karrier halvány reménye érdekében mindent durván felrúgó fiú, és a természetes egyszerűségében is értékes, bájos falusi lány képét művészi mélységgel ábrázolta az író. Ebben az elbeszélésben is a két különböző jellem öszszecsapása áll az író érdeklődésének homlokterében. Kazakov művészi tehetsége éppen abban van, hogy néhány ecsetvonással plasztikusan elénk állítja a kétfajta embertípust s nemcsak közös múltjukat villantja fel. hanem utal kétféle jövőjükre is. A szovjet kritikusok többsége Kazakov egyik legsikerültebb művének tartja a Falusi állomáson című elbeszélését. Bus in [3] nagyon találóan arról'ír, hogy ez a novella egy egyenlőtlen párbaj, a gyengédség és durvaság, jóság és szívtelenség, nemesség és aljasság között. A Mányka (Marnia) című elbeszélésben az első szenvedélyek felszínre törése, az emberré érés izgalmas pillanatai ragadják meg az író képzeletét. Mányka, a korán árvaságra jutott, kedves, fiatal levélhordó lány titkolt vonzalmat táplál a keménykötésű, jóképű halász, Perfilij iránt. Egyik útja alkalmával a lány véletlenül egyedül találja a halásztanyán a fiút. Éppen beszélgetni kezdenek, mikor nagy vihar tör ki. Perfilij Mányka segítségével összeszedi a tengerben maradt halászhálókat, majd összefázva visszatérnek a halászkunyhóba. A viharból menekültek jóleső érzésével hamar megtalálják a közös hangot, átöltöznek, teáznak, s ekkor Perfilij úgy érzi, itt a kedvező alkalom, amelyet nem mulaszthat el. Mányka a fiú férfias közeledését látva megrémül, s bár őszintén vonzódik hozzá, kiszakítja magát a halász heves öleléséből, s megfutamodik. Az író figyelme elsősorban a magányosan élő, minden nagyobb lelki élményt nélkülöző főhősnőre összpontosul. Igyekszik Mányka eseménytelen életének minden főbb momentumát vizsgálat alá venni. Mányka eldugott kis halász tanyák postása, és a munkájával járó gyakori, hosszú, magányos menetelés rányomja bélyegét személyes életére is. Örömet főleg 288