Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)
JURIJ KAZAKOV, A LÍRAI NOVELLISTA DR. HEKLI JÓZSEF (Közlésre érkezett: 1970. december 2.) Jurij Kazakov a szovjet próza „új hullámának" egyik jelentős és nagyon tehetséges képviselője. Már első novelláskötetével egy csapásra népszerű lett a szovjet olvasók milliós táborában. Kazakov debütálása az irodalomban egybeesett a személyi kultusz maradványainak felszámolásával, vagyis azzal a korszakkal, amelyben jelentős változások mentek végbe a társadalmi és művészi életben egyaránt. Elbeszélései egyértelműen polemikus töltésűek, szembeszállnak az élet irodalmi idealizálásával, az emberi kapcsolatok leegyszerűsítésével és korunk ellentmondásainak és a valóság bonyolult viszonyainak szimplifikált értelmezésével. Jurij Kazakovra — éppúgy, mint az „új hullám" többi fiatal elbeszélőire — a forrongó igazságszeretet, lázas kísérletezés és az állandó, nyugtalan keresés jellemző. Az „új hullám" prózaírói vállvetve a poézis új mestereivel a művész fokozott társadalmi felelősségét hirdették, s műveikben mellőzték a dogmákat, a lakkozás, a szükségtelen heroizálás módszereit. A fiatal prózaírók — köztük Kazakov is — sokszor szakítottak a tradicionális ábrázolásmóddal, s vagy új, szokatlan formákkal jelentkeztek, vagy valamelyik klasszikus nagyság stílust inspiráló nyomdokán indultak meg. Jurij Kazakov írásaiból is világosan kitűnik, milyen hagyományokat követ, s milyen nagy szerepet játszik írás-eszményének kialakításában a költői próza Turgenyevtől Pausztovszkijig húzódó vonulata. Kazakov az orosz novella turgenyevi—csehovi—bunyini hagyományait folytatja finom művészettel. Kétségtelen, hogy elbeszéléseiben néha szembetűnő a klasszikus mesterek motívumainak, stílusfogásainak a felhasználása, s ezért néhányszor a tradíciók túlzott utánzásának a vádja érte a fiatal prózaírót. A tradíciókhoz való túlságos ragaszkodás az önálló művésszé fejlődés akadályozója lehet. De a hagyományokhoz való hűség és ragaszkodás nem feltétlenül egyenlő az epigonizmussal. Kazakov tradícióhűsége elsősorban arra szolgál, hogy a klasszikus próza kimeríthetetlen értékeiből, tématárából újabbakat bányásszon a felszínre. A klasszikus hagyományokhoz ragaszkodva Kazakov mégis a mai emberről, életkörülményeiről, öröméről, bánatáról ír, hiszen köztük él, velük érintkezik. 283