Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

Ezért akkor is a mai embert, a mai valóságot érezzük az elbeszéléseiben, ha valamely régebbi témára írt új variációt. Kazakovot minden érdekli, ami mai és elgondolkodtató, sőt próbálja megérteni a számára szokatlan jelenségeket is. Nemcsak a kolhoz, a városi ifjúság, az élet magányosai. a szerelem hagyományos, de azért mindig meghökkentő változatosságokat felmutató útjai érdeklik, hanem a múltba is visszatekint, közelibe és távoliba egyaránt, s az éles szemű, konfliktus-látó író mindig talál olyan témát, amely érdeklődésre tart számot s őszintén figyelmet érdemel. Kazakov az érzések és hangulatok kitűnő tolmácsolója. Effajta elbeszéléseiből általában hiányoznak a „nagy" témák, a heves konfliktusok, sokszor még az érdekesen bonyolódó cselekmény is, s helyettük „csupán" egy-egy intim pillanat, visszafojtott érzés, önfeledt, merengő hangulat varázslatos képét villantja fel. A hős nem cselekszik, nem küzd. nem megy valahonnan valahová, csak egy hangulatot intonál, ebbe merül el. ebben él. Ilyenkor megszűnik számára létezni a világ, a hangulat magával ragadja, elzsongítja, kiszakítja a hétköznapok dobogásából. Az érzelem és hangulat gazdag áradása minden jelentősebb cselekmény nélkül is kitölti az elbeszélést. Ezek a novellái nagyszerűek. Eseménydús elbeszéléseiben is gyakran ötvöződik a cselekmény erősen lírai elemekkel. Kazakov sohasem tagadja meg lírai hajlamát, s néha ellírizál jelentős momentumokat is. A túlzott lírizálás, a csak érzelmi elemzés veszélyei itt-ott előbukkannak novelláiban. A szép részletek, a megindító mozaikok halmazában elvész néha a szépen megkomponált konfliktus, s a problémafelvetés is veszít szenvedélyes telítettségéből. Jurij Kazakov kétségkívül nagyon tehetséges novellista, aki még bizonyos tekintetben az útkereső írók sorában áll, s fokozott lírai hangolása azt engedi sejteni, hogy még nem talált végleges művészi utat a maga számára. I. Jurij Kazakov helyét kijelölni a mai prózában nem könnyű feladat, Változatos, de mégis jellegzetes témavilága, sajátos lírai hangulatteremtése, a keményebb konfliktusoktól való idegenkedése mind olyan tényezők, ametyek megnehezítik az író pontos elhelyezését a kortársi irodalomban. A mai szovjet irodalmat nagyjából három fő vonulat jellemzi, amelyek jelentősen eltérnek egymástól, de mégis több érintkezési pontjuk is van, s alkalmanként hatást gyakorolnak egymásra. „Az első — mondjuk: Szimonovtól Nyikolajeváig — lényegében tovább variálta a már kimerült sémákat, mindössze úgy rendezte át szerkezetüket, hogy az ország életének új politikai fordulata láthatóvá váljék a kompozícióban. A második, amelyet Szolzsenyicin és a fiatal lírikusok neve fémjelez, radikálisan félretolta az elévült formulákat, és belevágott abba az irdatlan feladatba, hogy újra írja népe közelmúltjának lelki történetét, a megvesztegethetetlen, mert szocialista, igazságszeretet és igazságkeresés jegyében. A harmadik típust olyan — egymástól egyenként erősen különböző — írók alkotják, mint például Nyekraszov vagy Nagibin, akik már akkor sem vállalták a lakkozást, a sémát, amikor az orosz lírát és prózát elborították a zsdanovi 284