Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

Nagyon gazdagon mutatkozik meg a szláv hatás a jiddis fonológiájában. A jiddis a szláv nyelvek hatására egy új kiejtési jelleget fejlesztett ki és mássalhangzóiban megkülönböztető hangzást teremtett; egyes dialektusai újra építették magánhangzó rendszerüket. Jellegzetes germán hangzók (labiális magánhangzók, zárhangok) eltűntek és jellegzetes szláv hangzók kerültek helyükbe (palatalizált mássalhangzók, szókezdő ch-, s-). Hasonlóképpen gazdagodott a jiddis morfológiája is számos szláv affixum révén. Egyik legszembeszökőbb újítás a jiddisben a szláv igeaspektusrendszer tükröződése, amelynek teljes feltárása azonban még további kutatásokat igényel. A mondattanra gyakorolt szláv hatások nehezebben követhetők nyomon, de a hatás itt is nyilvánvaló. Jól látható ez pl. a jiddis alárendelő kötőszóinak a rendszerében. A szórendben és bizonyos más mondattani viszonylatokban is felhaszált a jiddis nem egy szláv mintára alkotott formát, mégpedig nem pusztán a régiek helyettesítésére, hanem új, speciális értékkel is. A szláv szavak számát különbözőképpen értékelték a teljes szókincs 5 százalékától 15 százalékáig. A szláv befolyás mind szavak. mind dolgok tekintetében általában erős, a keveredés igen összefonódott és az eredmény a zsidó kultúra számára igen gyümölcsözőnek mondható. A szláv nyelvek kohójából a jiddis mint önálló, megújult és alkotóerejű nyelv került ki, mely mint az irodalom nyelve, főleg a XIX. századtól kezdve, maradandó alkotásokban is kifejezésre jutott. A jiddis nyelvű irodalom gyökerei azonban még a XVI—XVIII. századra nyúlnak vissza. A főbb műfajok ekkor a német hősi eposz és lovagregények fordításai és parafrázisai voltak. Ezeket olvasták a zsidó gettók lakói Németországban. (A legismertebb könyvek: „Artus-hof", ,,Bovebuch", „Titrich fon Bern", ,,Pariz un Viena" stb.) A lefordított lovagregények nagy népszerűségét veszélyesnek minősítették az egyházi tényezők a zsidó lakosság vallási és erkölcsi tisztasága szempontjából. Hogy ellensúlyozzák az effajta irodalmat, sok valláserkölcsi művet adtak ki, amelyek alapját bibliai és talmudi történetek alkották. Ezeket a műveket a társalgási nyelven, az ún. jiddis-tájcs nyelven írták és mindenekelőtt a zsidó asszonyoknak és leányoknak szánták, minthogy ők általában, nem ismerték a héber és aram. nyelvet, és nem tudták olvasni a „szent könyveket" eredetiben. Az egyszerű emberek kedvenc olvasmányai a következők voltak: „Tahitiim" (a zsoltárok parafrázisa, szerzője Elija Bachur. Velence, 1545), „Maase-buch", Bázel. 1602, „Se'ena ure'ena" („Tsene-Rene"), Krakkau, 1620 stb. A művek legnagyobb része bibliai témák előadása vagy átdolgozása volt, és versekben írták. Nemcsak olvasásra szánták, hanem előadásra és éneklésre is. E költői emlékek közül sokat vándorénekesek írtak. A jiddis irodalom történetében és ezzel együtt a nyelv történetében is a XVIII. sz. végén és a XIX. sz. elején köszöntött be egy új korszak. A zsidó polgári felvilágosodás (haskala) erőfeszítései révén, amelyeknek képviselői nyelvi politikájukban nem az irodalmi német nyelvre támaszkodtak, hanem a jiddisre, amely a széles tömegek részére érthető volt, egy új típusú irodalom körvonalai rajzolódtak ki. Az új irodalom világi termé274