Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

lyóirat, a Szovjetis Hejmland. Ezért akkor, amikor valamely héber vagy szláv eredetű lexikai egységet vagy frazeologizmust kapcsolnak a jiddis nyelv művelői a jiddisbe, figyelembe kell venniük azt, hogy azt az irodalmi jiddist, amelyet ők használnak, meg kell érteniük a Szovjetunión kívüli, jiddisül beszélő olvasóknak is. Nem állítható, hogy az utóbbi szempontnak eleget tesz a szovjet jiddisirodalom maradéktalanul. Ez talán érthető is. A szovjet valóság annyira átszövi a jiddist, amely ugyanúgy, mint bármely más nyelv, élő organizmus, hogy nem függetlenítheti magát a mindennapos nyelvhasználat nem mindig irodalmi értékű, de mindig közvetlenül ható törvényeitől. De ha Stif koncepciójával nem is lehet teljesen egyetérteni, a szláv elmélet higgadt, sokoldalú elemzése azt mutatja, hogy van annak egy bizonyos egészséges magva is. Ez az egészséges mag abból áll, hogy Stif eljárása a szláv befolyás meghatározásában metodikai szempontból helyes. Ismeretes, hogy a nyelvi hatás nemcsak abból áll, hogy a kölcsönző nyelv egy másik nyelvből közvetlen kölcsönzés útján lexikai vagy grammatikai elemeket vesz át. A nyelvi hatás visszatükröződhet abban is, hogy a nyelvközösség a másik nyelvből (főleg tömeges bilingvizmus esetén) nem közvetlen formában veszi át az egyes grammatikai konstrukciókat, lexikai egységeket, idiómákat stb., hanem az idegen minták alapján az anyanyelv anyagából újításokat alkot. (Vö. héber katav- 'kicsi' -(- szláv dem. képző cik katancik 'csöppség'). És éppen Stif volt az első, aki ilyen szempontból vizsgálta meg az oly sokat vitatott szláv befolyás kérdését a jiddisben. Ő nem ért egyet azon nyelvészekkel, akik a szláv elemet csak a szláv nyelvekből kölcsönzött lexikai egységekben és morfémákban vizsgálják. Szerinte a szláv elem a jiddisben nem csupán valami külsőség, nem csak szavakból és képzőkből áll. Stif szerint a szlavizmusok a jiddisben alkotó erőkké váltak, amelyek behatoltak a nyelv minden rétegébe, legintimebb zugaiba is. A jiddisül beszélők számát csak hozzávetőlegesen lehet megállapítani, mert a pontos népszámlálási adatok megszerzése sok nehézségbe ütközik. 1940-ben még több mint 10 millió ember beszélte. A Magyarországon élő zsidók száma nem üti meg a százezret és ennek is csak törpe hányada beszéli még a jiddist. A Szovjetunióban kb. két és fél millió zsidó él, akiknek 20,8 százaléka tekintette 1959-ben a jiddist anyanyelvének. Tömeges kivándorlásuk a jiddist a tengeren túli országokba és a Közel-Keletre is kiterjesztette. A jiddis nyelv történetének szigorúan tudományos feltárása még nem történt meg. Max Weinreich 4 korszakot különböztet meg a jiddis történetében: 1. Az ősjiddis kora. Ez kb. 1250-ig tart, amikor a jiddist a középső és felső Rajna völgyében s a Majna és a Felső-Duna mentén beszélték. 2. Az ójiddis kora (1250—1500). Ezt a korszakot az jellemzi, hogy a jiddis tovább terjed a Közép-Duna vidékére, majd eljut a legtávolabbra, a szláv Keletre. 3. A közép-jiddis kora (1500—1700). E kétszáz év alatt a jiddis eljut Oroszország határáig, északon pedig Amszterdamig és Hamburgig. Két 254