Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

évek határán, amikor a nyelvi fronton a legfőbb veszélyt a burzsoa-nacionalista jobboldali ideológiája jelentette, Stif balossága tipikus kispolgári megnyilvánulás volt egyik végletből a másikba. Stifen kívül más szovjet nyelvészek is foglalkoztak a jiddis szláv problémájával. Ezek figyelmüket a jiddis egyes szláv elemeinek a megmagyarázására fordították. (M. Gitlic, M. Sulman stb.) A kiváló szovjet-jiddis filológus, I. Szpivak (1890—1948) doktori disszertációjában (,,Naje vortsafung", 1939) polemizál mind a sémita elemek, mind balos ellenfeleikkel. Az Október előtti irodalmi nyelv széles hátterében Szpivak bemutatja a jiddisnek azt az új szóteremtő folyamatát, amely az októberi győzelem eredményeképpen jött létre. Meggyőzően bizonyítja be, hogy a mai jiddisben egyaránt megvan a létjogosultsága mind a héber, mind a szláv elemeknek a szókincs területén. Hibásnak minősíti azt a nézetet, mely akkor igen elterjedt volt a szovjet nyelvészek között, miszerint a semitizmusok csak a vallásszertartási fogalmak jelölésére valók. Ugyanakkor bírálja azokat, akik válogatás nélkül igyekeztek meghonosítani az irodalmi jiddisben a sok nem helyén való ruszizmust, mely a szovjet korszakban hatolt a beszélt jiddisbe. Jelenleg újra fellángolt a harc az irodalmi jiddis körül a szláv és sémita elemek vonatkozásában. Moszkvában 1966-ban a zsidó írók és nyelvészek kongresszusán két előadás foglalkozott a fenti problémákkal: M. Sapiro és Ch. Lojker előadása. Mindketten úgy vélték, hogy az irodalmi jiddis szókincse gazdagodásának fő forrásait mind a mai korszakban, mind a történelem előbbi szakaszain a sémita és szláv nyelvek képezték. (,,Sov. Hejmland", 1967. 3.) M. Sapiro azt állítja, hogy Stif nézete, mely szerint a szovjet korszak irodalmi jiddisében a dehebraizáció a legjellegzetesebb tendencia, alaptalan. Sőt: mind a nem orosz, mind a szovjet kutatók is azt figyelték meg, hogy a háború utáni években az irodalmi jiddisben mind a Szovjetunióban, mind más országokban is, a sémita elemek megnövekedésének a folyamata fedezhető fel. Sapiro és Lojker rámutatnak a szovjet zsidó írók, újságírók és egyéb kulturális munkások komoly felelősségére az irodalmi jiddis fejlődésével és további tökéletesítésével kapcsolatban. Két kritériumra mutatnak rá, amelyeknek vezérelniük kell a szó mestereit a két fő forrásból: a héber és szláv nyelvekből való lexikai eszközök kiválogatásánál. 1. Annak, hogy valamely sémita vagy szláv kölcsönzés gyökeret verhessen a jiddisben, mindkét nyelvész szerint fő feltétele az, hogy ezek a kölcsönzések a széles zsidó tömegek számára érthetők legyenek. 2. E mellett figyelembe kell venni az írott nyelv megnövekedett társadalmi funkcióit, hiszen a Szovjetunióban jiddis nyelven jelenik meg a zsidó irodalom. Mint ismeretes, az utóbbi években szakadatlanul nőnek és elmélyülnek a Szovjetunió és a külföldi országokkal, köztük a kapitalista államokkal való kulturális és tudományos kapcsolatok is. A Szovjetunió zsidó lakossága és a Szovjetunión kívüli zsidók közti kulturális kapcsolatok is fejlődnek. A szovjet zsidó kultúra, irodalom és művészet hatásának legfontosabb eszköze más országok zsidó lakosságára a sajtó, a szovjet jiddis írók művei és a Szovjet írószövetség kiadásában megjelenő havi fo253