Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

A SZÓLÁSOK ÉS A KÖZMONDÁSOK FELHASZNÁLÁSÁNAK EGYÉNI VONÁSAI MIKSZÁTH NYELVÉBEN DR. RAISZ RÓZSA (Közlésre -érkezett: 1970. december 10.) A frazeológiai kapcsolatok a beszédbe, az írásba kész, kötött formájú szókapcsolatként illeszkednek be. Egy-egy szabad, egyszeri szószerkezetből rendszerint azért lesz szólás vagy közmondás, mert a benne megörökített kép olyan találó megfogalmazást nyert, amely megfelel a közösségi stílusízlésnek. Használatuk — mint O. Nagy Gábor megállapítja — mégsem a nyelvi fantázia gyengeségének, a kifejezőképesség hiányának a jele, sőt ellenkezőleg: a szólások hangulati érték tekintetében a leghangulatosabb szavakkal érnek fel, ezért a stílusnak különös kifejező erőt adnak [1], Expresszivitásuk még fokozható azzal, ha egyéni színnel, megfigyeléssel frissíti fel az író, a beszélő ezeket a — O. Nagy Gábor szerint — „megmerevedett, de a stílus művészeinek a kezében mégis többé-kevésbé szabadon formálható nyelvi alakulatokat" [2]. I. Mikszáth Kálmán változatos szóláshasználatának — az író egyéni stílusára nagyon jellemző — oka az, hogy a nyelv szólás- és közmoridáskincsével rendkívül szabadon, alkotó módon bánik. Ennek eredményeképpen a szólások szövegének élő, szerves alkotóelemeivé válnak. Mikszáth nyelvében a szólások gyakran jelennek meg új alakban vagy új jelentésben. Ezzel új szinonimák keletkeznek, növekszik az író kifejezéskészlete, a szólásváltozatok tehát hozzájárulnak a író stílusának gazdagságához, árnyaltságához, pontosságához. A frazeológiai kapcsolatok alakítgatása a népnyelvtől sem idegen, más írók (főként Móra, Móricz) nyelvében is találunk hasonló példákat, a módszer tehát közösségi. A következőkben bemutatom Mikszáth egyénivé formált szólásainak típusait, elemzem a változtatás módjait. Az itt következő változatok olyan értelemben az író egyéni alkotásai, hogy a szólásokat művének tartalmához és a szólás szűkebb szövegkörnyezetéhez idomítja, hozzáadva a közösségi nyelvi alakulathoz egyéni megfigyelését. Célja az, hogy ezzel előkészítse, fokozza, megerősítse a szólásban rejlő expresszivitást, a szöveg tartalmának, hangulatának megfelelően. 233