Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

rosszra ösztönző Lucifer, a vén takarítónő marad mellette. Kis Jánosnak az a tragédiája, hogy helytelenül cselekszik. Modern Bolond Istók módjára tovább rontja a rosszat. Tettei groteszk, torz helyzeteket teremtenek, abszurdakká, értelmetlenekké válnak. Cinizmusa önáltató filozofálgatásokba viszi az oblomovok forradalmáról, a predesztinációról és a szabad akaratról. Huszadik századi aszkéta akar lenni, aki kívül él a társadalmon, rá nem kötelező semmiféle törvény. Egocentrikus lénnyé torzul, aki kihívja maga ellen a rosszat. Bűne, hogy nem tudott helyesen cselekedni, így elveszítette önmagát is. Kis János nem az értelmes tettet vállalja sorsának adott körülményei között, hanem a gonoszat, a rosszat, a züllöttet. Amikor becsapott szeretőjének késszúrásától összeesik, megérdemelten jut az „ötödik dimenzióba", a semmibe. Felismerése, hogy nem segítünk a rosszon, ha tovább rontjuk, már elkésett, az ötödik dimenzió számára a halált jelentette, ha nem is a fizikait, de az erkölcsit mindenképpen. Sarkadi fegyelmezetten járta körül az ellenforradalom után is a magyar sors problémáit. Etikai síkon mérte fel a továbbhaladás lehetőségeit. A Kis János-féle, az önmutogatás oszlopra álló Simeon-magatartását elutasította, és éppen ezért ábrázolt ilyen végletesen. A problémát hordozó másik jellemző hősben, a Bolond és szörnyeteg, valamint az Elveszett paradicsom Sebők Zoltánjában talán árnyaltabban fogalmazott. Sebők Zoltán a kalandot kereste, hiányzik belőle még az önmagához való őszinteség is. Legalább a regényben. A drámában az orvosi művi hiba elkövetése után mélyebb lelkiismeret-vizsgálatra kényszerül. ,, . . . Egy őrült ül az agyamban, és keveri a kártyákat, s én, a szép, értelmes ember, a normális . . . adott pillanatban azt csinálom, amit ez az őrült kikevert ..." — jellemzi saját megbolydult lelkiállapotát. „Én a félresikerült zseni vagyok — mondja Mirának. — Minden adottságom megvolt hozzá, hogy egy Pasteurje, egy Pavlovja legyek a kornak — csak az az egy hiányzott, hogy higgyek ilyesmiben . . . Nem ismertem magam fölött törvényt mást, mint a saját magam törvényét — s most se ismerek. Erkölcs, társadalom törvényét — magamra nézve kötelezőnek nem érzem, evék a tiltott gyümölcsből s ez gyümölcsből — ahogy a halotti beszéd mondja: halálút evék. Kiűzettem a paradicsomból, s ezen már semmi nem változtathat." Zoltán abban téved, hogy a paradicsomból kiűzött, egyedül levő embernek tartja magát. Téved, mert körülveszi a társadalom, s hiába rúgná szét a világot, felparázslik benne a tiszta emberi kapcsolat vágya: „ . . . Mit érek én a te bölcsességeddel, ha benned van? — mondja apjának. — Bennen nincs. Csak pokol. . . Ezért a lányért éltem volna . . ." Sebők Zoltán nem vesztette el a paradicsomot, mert el sem nyerte. Nem cselekedett értelmesen, bűnhődése megérdemelt. Tragikus sors? Persze, hogy az. az író is így látja, de legfeljebb az együttérzés és nem a felmentés katarzisával néz hőse után. A gyáva Évájának sorsában teljesedik ki a Sarkadi-művek alapképletének — az erkölcsös tettekből sarjadt szabadság érzésnek — negatíV oldala. Ha Kis János az Oszlopos Simeonban az egyik véglet volt, a gono79