Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

szul elzüllő, de cselekvő ember, akkor Éva a másik véglet, nem a cselekvő rossz, hanem a gyáva, cselekvésre képtelen rossz képviselője. Számára nem adatik meg még az írói együttérzés sem. Nem tudja vállalni a hétköznapi munkás életet, valójában a cselekvésképtelenség zárt körében, a személyiség rabságában züllik el: „Nem... én csak csillogni tudok . .. elemektől, feladattól, állattól, embertől nem félek . . . Semmitől se félek. De ahhoz gyáva vagyok, hogy a hétköznapokat éljem . .. S ahogy a szőnyeg mintáit nézegettem magam előtt, láttam, hogy most már ez mindig így lesz, míg megöregszem és meghalok" — olvashatjuk Éva tépelődését a kisregény végén. Szembetűnő a groteszk elemek jelenléte ezekben az utolsó művekben. Kis János az értelmetlen helyzetek egész sorát produkálja, Sebők Zoltán is százezer forintot ajánl fel sógornőjének, ha övé lesz, A gyáva hősnője pedig — bátorságát bizonyítandó — őrült sebességgel száguldozik autóján, késsel kivágja a kígyómarás helyét, megeszik egy hernyót — és mindez értelmetlen, hiábavaló cselekedet. A szándékosan teremtett groteszk jellemek és helyzetek az író elutasító, és számunkra egyértelmű véleményét fejezik ki. Az egoista — néha már patalogikus — személyiségtorzulás éppen abból ered, hogy ezek a hősök a cselekvés helyes irányát nem ismerik fel. S ha van különbség az írói pálya előző szakaszai és az utolsó időszak művei között, az éppen abban keresendő, hogy a szereplők nem az objektív helyzet determinációjával küzdenek meg, hanem az általuk teremtett helyzet torzítja el cselekedeteiket. Sarkadi az egyén megnövekedett felelősségére figyelmezteti kortársait, és belső válságokra hajlamos önmagát. Mindennél többet mond a B. Nagy László által idézett szerzői ajánlás az Oszlopos Simeonhoz: „Oszlopos Simeon, a vallástörténetből emlékezhetünk rá, az a korai keresztény aszkéta volt, aki száműzte magát az emberi társadalomból, kiment a sivatagba, s ott állt egy oszlop tetején talán 30 évig. Ezt a szimbolikus címet azért választottam, mert ilyenfajta hősről szól a dráma is; egy emberről, aki sértve érzi magát a világban, dolgai nem sikerülnek, s úgy érzi, hogy a világ rossz. Manapság nem vonulhat el a világtól, ott jár-kel hát az emberek közt, de befelé bezárulva, s ezt az alcímet adtam a darabnak: avagy lássuk Uram isten, mire megyünk ketten — hát a meglevő rosszat igyekszik maga is tovább rontani. Előbb-utóbb persze, hogy helyrehozhatatlan dolgokat művel, ebbe a magatartásba csak belepusztulni lehet... A darab egyébként ma játszódik, hiszen a keresztény kor elismerte ezt a magatartást, a mi korunkkal pedig a magába zártnak szembe kell kerülni, hiszen a léte mindazzal szemben ellentmondás, ami él és mozog és boldog . . ." [5] Az író a negatív magatartás mellett megteremtette műveiben az eltorzult személyiségek ellenpontját is: a Pokolraszállás elmosódott Ábelétől Gál Jánoson keresztül Bíró Mátéig ível ez a vonal, de ide sorolhatjuk Mirát az Elveszett paradicsomban, az öreg Sebők Imrét, a Bolond és szörnyeteg kitűnő karakterrel mintázott miniszterét, vagy Szabó Istvánt A gyávában. Az író bírálói kifogásolják, hogy ezeket a „pozitív figurákat" nem tudja „belülről" ábrázolni, és inkább a negatív hősök felé vonzódik. Az 80