Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

Hogy mi kerekedett most! Alighogy befejezte Alekszandra Ivanovna a dalt, hozzárohantak a borászok. Lelkesedésükben kiáltoztak, megcsókolták arcát és ezüstös haját." A dal végén a kirándulásvezetőhöz lépett a szovjet turistacsoport vezetője és a következőket mondotta neki: — Látja, kérem, ennek az asszonynak itt esett el a fia Magyarország határában a harcok idején. Most mégsem sír, hanem magyarul énekel és az önök egészségére üríti poharát. . . (Csak a csókzápor után tört ki rajta a zokogás). Később kiderült, hogy húgának a férje magyar ember volt, tőle tanulta a dalt valamikor. Sógorának tragikus sors jutott osztályrészül, a személyi kultusz áldozata lett. . . XV Hely- és időhiány miatt nem idézhetjük valamennyi újságcikket, amelyekben jelentékeny helyet foglal el történelmi nevezetességű városunk, a szocialista szellemben megújult Eger. Az útleírásokban akadhatnak kisebb pontatlanságok, valamennyi azonban arról tanúskodik, hogy Egert szívükbe zárták mind az ittjárt írók, mind a turisták. Városunkból valamennyien maradandó élményekkel távoztak és mivel Eger, mint az egyik turista megjegyezte, a borok és a napfény városa, nem csoda, ha lelkesedésük forrása néha éppen a bor volt, amely az itt járt fiatal szovjet költő, R. Rozsdyesztvenszkij következő, a Moszkvai Irodalmi Újságban megjelent versében is kifejezésre jutott: Megteltek pincéi Egernek drága nedűjével az áldott vidéknek: borral, csuda jóval. A pincében, mely mély s hűvös mint a bányák méhe; a pincében, mely bűvös istenség szentélye, hol bálványok helyett hordók állják utad, vidámság nyújt kezet, s csengő jókedv fakad. Minden öblös hordó hét országra szóló lakodalmat ígér; s a bordó bikavér ötezer év múltán, száz nemzedék után, akkor is hevít, kacajra derít. 66