Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

bizonyos jelekkel integetett nekünk. Mi is búcsúra emeltük kezünket, de ő nem nyugodott meg és továbbra is hívogatott bennünket. Ekkor kiszálltunk. A kisfiú elkiáltotta az egyetlen orosz szót, amelyet tudott: — Szovjetek! A járdán tolongó parasztok felélénkültek. Egy idősebb, széltől barnult arcú, csizmás, kendőbe burkolt asszony hangosan így szólt felénk: — Szovjetszkije! Aztán széttárta férfiszabású kiskabátját, megmutatta jelvényét és tört orosz nyelven büszkén magyarázta nekünk: — Magyarszkij kolhoz! Az eleven kisfiú pedig odacsúsztatott nekünk egy papírlapot, majd nevetségesen meghajolva, a hátát tartotta nekünk, hogy ráhelyezve a papírlapját, írjunk rá neki valamit. Mit várt ő tőlünk? Autogramot? Jókívánságokat? Fordítónk megkérdezte a kisfiút, mit óhajt. — Megadom a szovjet elvtársaknak a címemet, ők pedig írják meg nekem, hogyan értek Moszkvába — válaszolta a kisfiú és tovább tartotta a hátát. Most hirtelen egy szürkekendős, csizmás parasztasszony hívta magához a gyereket, megcsókolta és mondott valamit hangosan, úgyhogy valamennyien hallottuk. Lefordították nekünk a szavait: — Adják át Hruscsov elvtársnak üdvözletünket. Bárcsak lenne minden úgy, ahogy ő akarja . . . Eger egész Magyarországon híres régi, de máig is fennmaradt váráról, amelyben a legendás hírű kapitány. Dobó István az utolsó leheletéig harcolt a törökök ellen. De Eger borairól is híres: „leányka", „bikavér", „medok" stb. Egri tartózkodásunk alatt elbeszélgettünk munkásokkal, főiskolai hallgatókkal, művészeti dolgozókkal. Most Eger borászai vártak bennünket. A pince bejáratánál már vártak ránk, majd megmutatták hatalmas hordóikat, amelyek közül egyesek még a falban folytatódnak. Itt a kőbarlangban egy festetlen faasztal mellett hosszú és baráti beszélgetést folytattunk egymással. A poharaink pedig sűrű, hol borostyánsárga, hol rubinvörös folyadékkal teltek meg. Már bőségesen kibeszélgettük magunkat, a magyar borászok már elmondták nekünk, mit hozott nekik a népköztársaság és hogy milyen változások mentek végbe életükben, amikor házigazdáink, a kedves magyar borászok nótára gyújtottak. Egymás után csendültek fel az orosz nóták: a „Moszkva-parti esték", a „Katyusa", aztán mi is együtt énekeltük velük a „tak bugytye zdorovi, zsivitye bogati" (Jó egészséget, éljetek boldogan!) című orosz dalt. Amikor pedig eljött a búcsú ideje, varatlanul társaságunk egyik éltes tagja, egy moszkvai műszaki könyvtár vezetője, Szverobojeva Alekszandra Ivanovna szót kért és így szólt: — Eléneklek magyar nyelven egy dalt.. . Egy régi dal volt ez, szerelemről és rózsáról regélt, amely a kedves sírján nőtt ki . . . 5 65