Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

ajánlva a legjobb dolgozatokért, melyek bebizonyítják a törvény életképtelenségét [11]. Az 1868. évi 38. számtól rendszeresen közli a lap, hogy mely esperesi kerületek szavaztak a „hirdetett törvény" [12] ellen. Minden esetben közli a törvényjavaslat elutasításának indokait. Ezekből kiderül, hogy a lap nemcsak ellenállásra izgat, hanem igyekszik megfélemlíteni mindenekelőtt a tanítókat, de a szülőket is. A törvény bevezetése esetén — írja a lap egy Pozsony megyei gyűlésről szóló tudósításában — „Tanodáink a vallás szellemétől meg lesznek fosztva, mert iskolában taníthat zsidó, avagy más vallású egyén is. A falusi bíró fog pálcával a tanító felett állni" [13] (célzás a közös iskolákra). Ugyancsak a tanítókat fenyegeti a szerkesztő — Lonkay — által írt Jó reményeink c. vezércikk, melyben kijelenti, hogy „ . .. felettébb csalódnak mindazok, kik a közoktatás és a nevelés egyedül helyes alapelveit, melyekhez a kereszténység ragaszkodik, az új korszellem vallásmellőző iránya által csak úgy könnyedén halomra dönthetőnek vélték, hirdették, vagy éppen e gyáva merényletnek pillanatnyi és látszólagos keresztülvitelére Júdás^szerepű eszközül is készek voltak magukat odaadni" [14], Amiért csalódni fognak, az nem a hagyományos egyházi kiátkozással, vagy pokolba juttatással való fenyegetés. Lonkay is tudja, hog'y a XIX. században ezzel már még a nagyon vallásos tanítókat sem lehet fegyelmezni. Ehelyett kilátásba helyezi, hogy az „eltévedt bárányokat" nem fogják egyházi iskolákban alkalmazni, egyházi tanítóegyesületbe felvenni. Az egyházi tanítói gyűlések anyagának közlése mellett a lapban megtaláljuk egyéb — szintén vallási jellegű — szervezetek állásfoglalását is a törvény ellen. Ennek illusztrálására, s arra, hogy hányféle oldalról támadják a törvényjavaslatot, érdemes idézni a lapban teljes egészében közölt Szent László Társulati ülést, melyet Győrben tartottak meg Rostaházy Kálmán műegyetemi hitszónok referátuma alapján. E jeles egyházi személyiség is jogot formált arra, hogy megbírálja a törvényjavaslatot, s új oldalról mutasson rá annak hibáira. Referátumában egyrészt felsorolja az egyháznak az oktatásban elért „érdemeit", majd rátér a „jelen feladatainak" vázolására. Kijelenti, hogy a törvénytervezetben olyan sokat hangoztatott haladás valójában nem tekinthető annak, „mert mindaz, ami napjainkban a haladás cégére alatt árultatik a nagyközönség előtt —, azt annak valójában el nem ismerhetjük, főleg, miután e bizonyos irányzat egyik fő elve az, hogy a vallást el kell választani a neveléstől". Alapvet'5 hibája — véleménye szerint — a tervezetnek, hogy a tudományos nevelést hangoztatja, holott erre a népnek semmi szüksége nincs, inkább a vallástanítást kellene még hathatósabb módszerek bevezetésével fokozni [15]. A törvényjavaslatot hosszas viták és alkudozások után 1868. december 5-én törvényerőre emelik és elrendelik a végrehajtását. E tényt a lap is közli, egyúttal bejelentve, hogy most már a végrehajtás ellen kell küzdeni. Hangsúlyozza, hogy a katolikus főpapok a Felsőházban mindent elkövettek legalább a kifogásolt paragrafusok törlésére, de erőfeszítéseik nem jártak kellő eredménnyel. Egyúttal azt is bejelenti, hogy — a további 114