Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

az előkészítő részben, az adás alatt és az adás utáni feldolgozásban, hogyan lehet a tanulók aktivitását tovább növelni stb. A már gyakorló pedagógusoknak módszertani útmutatókat is készíte­nek. Mindezzel a tanárok ezreinek munkáját segíti e laboratórium, mely egyben mintaiskola is, melyet ugyan a moszkvaiak kísérleti iskolának neveznek. A három tudományos munkatárs mellett 3 mérnök és több laboráns dolgozik itt a kutatómunkán. A pedagógusnak van mit látni, ha ide elmegy. A bejáratnál van elhelyezve a fogasrendszer, melyen minden tanulónak a száma alatt ott függ egy vászon zacskóban a váltócipője. Az iskolában kabinetrendszer van. Minden terem sötétíthető és mindazokkal a technikai eszközökkel felszerelt, melyekre az adott tárgy tanításában szükség van. Vetítőgépek, beépített magnók, televíziók sorakoznak a különböző tantermekben, melyek pillanatok alatt működtethetők. A ter­mek esztétikusak és korszerűen berendezettek. Fekete táblát például már sehol sem lehet látni, minden táblának egy része magnetizált, a térképek tárolása rendkívül ötletes, a bemutatásra kerülő ábrák programozva he­lyezkednek el stb. A laboratóriumban külön film- és magnótár található, mely az iskola ilyen irányú igényét nagyszerűen kielégíti. A moszkvai úgynevezett Előkészületi Intézetben már el sem tudnák képzelni a nyelvtanítást technikai eszközök alkalmazása nélkül. A világ minden részéből — mintegy 100 országból, így Magyarországról is — érkeznek ide hallgatók, kik az orosz nyelvvel behatóan kívánnak megis­merkedni. Az itt tanulók vagy az orosz nyelvet tanítják hazájukban, vagy az orosz nyelvet tanulják valamelyik szovjet felsőoktatási intézményben. A nyelvtanításban főleg a magnetofonnak jut vezető szerep. Már az ismerkedés úgy kezdődik, hogy a jelölt az akkori orosz tudásával meghatá­rozott szöveget mond magnetofonra, melyet aztán megismételtetnek a 10. hónap, a kurzus végén. így a jelölt maga is meggyőződhet nyelvtudása fejlődéséről. Egyébként az egész orosz nyelvvel kapcsolatos tudnivaló órai bontás­sal megvan magnetofonszalagon, melyet stúdióból játszanak le és vagy fülkében, vagy fejhallgatón keresztül jut el a jelöltekhez. A magnetofonos leckék a tankönyv anyagához kapcsolódnak, így válik a hatás összetetté. A dia-, illetve a mozgófilm szintén nagy szerepet tölt be a nyelvokta­tásban. Minden óra anyagához diafilm kapcsolódik. A mozgófilm részben speciális — a tankönyvben is szereplő — jeleneteket dolgoz fel, részben az ország életét, tájait mutatja be. A II. félévben a tanterv szerint minden héten egy-egy művészi filmet is vetítenek az orosz szókincs gazdagítására. Egy érdekes klub is működik ebben az intézetben: úgynevezett „Fil­men utazás klub*', melynek tagjai a film segítségével oda utaznak, ahová csak akarnak. Az élmény, a tapasztalatok szerint, valósággal köti a nyelvi fordulatokat, kifejezéseket. Az intézet a technikai eszközök felhasználásával példát is mutat a komplex módszer alkalmazására, melynek eredményességéről könnyű meggyőződni. Az intézet hallgatói a legtöbb esetben a semmi orosz nyelvi tudásról indulnak el és fél év alatt megalapozzák tudásukat, majd a másik 5 hónapban elsajátítják azt a bázis szakszókincset, mely az egyetemi 421

Next

/
Thumbnails
Contents