Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

mindenképpen igazolja Arany megoldását. Az ő névmás néha prózai szövegben is előfordul nem személyre (emberre) alkalmazva, olyankor, amikor a rámutatás mellett megszemélyesítésre is szükség van, mert másként nem lenne elég világos a mondatunk. Például idézhetem Horváth János Rendszeres magyar verstanának egyik mondatát: ,,Van szabad vers rímtelen, s rímes is, de emebben a rím csak arra való, hogy fokozza a versszerűtlen képlet versillúzióját, hitesse el a füllel is, amit a szemmel a sorokra tördeltség által akart elhitetni, hogy ti. ő is »vers«, csak egy külön, modern fajtája a versnek" (153. lap). Arany János is kifejti Visszatekintés című munkájában: „Nem igaz, hogy az ő csupán személyre, az csupán dologra vonatkozik. Állításom első része vakmerőnek tetszik, miután ezer példát idézhetni, hol az ő, dologra víve, valóságos képtelenség. — És mégis úgy van. Maga az ő, tiszta önálló formájában s raggá nem módosulva is, akárhányszor vitetik oly tárgyra, mely nem személy. Hallgatok azon esetekről, mikor a beszélő nép a dolgot mintegy személyesíti, pl.: »dejszen, csak rossz ló ő, azt mondom én«; vagy mint magam is odafenn irám: »az az már itt is mutogatja foga fehérét, hogy ő nem a személyes névmás neutruma«. Más példát hozok fel. Minden falusi gazdasszonytól hallhatjuk: »A libák kimentek az utcára, eredj, hajtsd be őket«. — Vagy az őket elhagyásával mondhatja még: »eredj, hajtsd be!« De sohasem mondja így: »A libák kimentek, hajtsd be azokat«. Ellenben mondaná: »azokat ne bántsd, csak a többit hajtsd be«" (Arany János válogatott művei IV, 97—98). Arany ennek a munkájának egy másik helyén is ír az ő-nek dologra való alkalmazásáról: „Nagyjában áll, hogy az ő dologra nem igen használtatik, s az illető helyen felhozott példákból az is kitetszik, hogy dologra, tiszta névmás és nem személy- vagy birtokrag képében, csak oly esetben használunk ő-t, mikor bízvást el is maradhat. Ez észrevételt itt még egy másodikkal pótlom meg: jelesül, hogy az ő (tiszta) névmás használatára nézve, midőn dologra vitetik, különbség van az egyes szám és többes szám, kivált pedig ezek tárgyesetei közt: őtet, őket. Egyesben ritkán, talán sohasem vitetik dologra, kivéve, ha a dolgot személyesítjük. »Hova lett a lovad?« »Eladtam.« Az őt, őtet igen rosszul hangzanék. »Hova lettek a lovaid?« »Eladtam őket« már közönséges. Eszerint még mindig áll, hogy ahol az ő kitételének valódi szüksége forog fenn, például kétes szóvonzatban, ott az ő bízvást viheti személykülönböztető szerepét" (uo. 100). Azt hiszem, Arany fejtegetése mindenkit meggyőzhet arról, hogy a Tragédia 2137. sorának három változata közül („S lezúzza tán azt is, ki kimondta"; „S lezúzza tán azt is, ki azt kimondta"; „S lezúzza tán azt is, ki őt kimondta") a mindnyájunk által ismert, harmadik változat a legjobb és a legszebb: a nagyszerű tartalomhoz itt ez a nyelvi forma a legméltóbb. 10. Szabó József a tizenegyedik (londoni) színnek két sorában szintén elmarasztalja Arany javításait. Az első a 2746. sor. Madách eredeti mondatát Szabó így idézi: „Vagy gyermekem s nőm koldulásra termett?" Megjegyzendő, hogy az eredeti mondatban — mint a kézirat mutatja — az utolsó szó nem termelt, hanem terme (vö. a 3318. sorban — a tizenkettedik színben —: „Virágot terme még a szellem is"), vagyis Madách fogalmazásában nem a -tt a múlt idő jele, hanem a szó végi -e, s a mondat végén 264