Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

Szabó József véleménye: „Arany javítása megtöri a kép (sánc) egységét, és gyengíti az ellentét erejét (a pogánytól vívtam sáncot, ezt a sáncot — zárdaajtó — ne tudnám-e áttörni?!)" Szabó tehát a kép egységének megbontását rója fel itt Aranynak. De vajon a költői kép egysége bizonyos szavak (itt a sánc) ismételt használatától függ? Az idézett két sort Ádám mondja (mint Tankréd, az Ázsiából visszatért keresztes hadak vezére) Évának, illetőleg Izórának — vagy csak önmagának? — a konstantinápolyi apácazárda falánál, Éva-Izóra ablaka előtt. Elválaszthatja-e őket egymástól a zárdafal, gátolhatja-e szerelmüket? ,,Ki annyi sáncot vívtam a pogánytól . . ." Aranynak valószínűleg nem tetszett ez a sáncot vívni valakitől kifejezés. A sánc ugyanis — az Értelmező Szótár szerint is — 'földből, kövekből készített töltés, gát, amely az ellenség támadása ellen védelmet nyújt'. Tankréd lovag feladata a keresztes hadjáratban nem sáncok, azaz védelmi eszközök elfoglalása volt, hanem — sokkal inkább — a pogány ellenség megsarcolása. Szerintem Arany értelmi kiigazításával sem a kép egysége nem tört meg, sem az ellentét nem vesztett erejéből, a mondat pedig kétségkívül színesebb és hatásosabb így: Ki annyi sarcot vívtam a pogánytól, Nem bírom-é áthágni ezt a sáncot? — 9. Madách 2137. sorát (a nyolcadik szín vége felé) a Palócföld több hibával közli (pl. „lehúzza"). A költő a kéziratban így írta ezt a sort: ,,'S le zúzza tán azt is, ki kimondta." Hogy világos legyen, miről is van szó, idézem Ádám, (Kepler) egész mondatát — a végleges szövegből, melyben Arany János javításai is benne vannak: Oh, jő-e kor, mely e rideg közönyt Leolvasztandja, s mely új tetterővel Szemébe néz az elavúlt lomoknak, Biróul lép fel, büntet és emel, Nem retten vissza a nagy eszközöktől, Nem fél a rejtett szót kimondani, Mely majd hatalmas görgeteg gyanánt Haladni fog a végzetes uton, S lezúzza tán azt is, ki őt kimondta. Az utolsóul idézett sorban az őt Arany betoldása. Nem tetszett neki, hogy itt közvetlenül egymás után két ki szócska szerepel („ki Zdmondta" — ez valóban rossz hangzású!), azért T betoldó jellel odaírta: azt („ki azt kimondta"). Amikor észrevette, hogy a sorban már van egy azt („S lezúzza tán azt is . . . "), saját azt szavát áthúzta, és jobboldalt a lap szélén — ugyancsak T jellel — az őt szóalakkal pótolta. Ezt alá is húzta két vonallal. Szabó — helytelenül — az első betoldást (azt) Madáchnak tulajdonítja, és megjegyzi: „Madách két »azt«-ja egy sorban nem jó hangzású, mégis vitatható, helyes-e, hogy Arany a »rejtett szót« perszonifikálja: »őt«." Versben az ilyen perszonifikáció, megszemélyesítés nem helyteleníthető, sőt ebben az esetben a ki vagy az azt ismétlődésének kikerülése 263