Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

Arany János szóválasztása (csatja) azért is helyes, mert valamennyi lehetőség közül (pántja?, kapcsa?, csatja?, örve? stb.) ez vág egybe legjobban idézetünk utolsó sorának végszavával: csatol. 7. A 852. sor (az ötödik színben) Madách kézirata szerint: „Tán senki sem forral már terveket"; Arany javításával: „Tán senki sem kohol máiterveket". Szabó helytelenítő megjegyzése: „A vádat szokták koholni, a tervet inkább forralni." A magyar nyelv értelmező szótárának más a véleménye. E szerint a kohol ige fő jelentése: 'Kigondol, (ki)tervel valamit; kieszel, kiagyal.' Szemléltető például épp Az ember tragédiájának kérdéses mondatát idézi a szótár: Tán senki sem kohol már terveket. Igaz, hogy forralni is lehet tervet, de terveket (többes számban) kevésbé. Az átvitt értelemben használt forral igének mindig valami rosszalló hangulati velejárója van, s a hozzá kapcsolódó tárgy egyes számú szokott lenni. Három irodalmi példa az Értelmező Szótárból: Kocsmárosné, maga nem jót forral.. . (Petőfi); Visegrádon a király . . . Nem komoly tanácsot ül, nem hadi cselt forral (Arany: Pázmán lovag); Pál azonban bosszút forral (Arany: A fülemile). Ha a Tragédia kérdéses sorát a szövegösszefüggésben vesszük vizsgálóra, kiderül, hogy itt a kohol ige nemcsak hogy nem hibáztatható, hanem megfelelőbb is, mint a forral volna. Az athéni köztéren, míg a Miltiadész vezette hadsereg „messze hon határain" csatázik, ilyen beszélgetés folyik a nép között: Első a népből: Nem hall az ember semmi izgató Hírt, mint ha sergünk ellent sem találna. Második a népből: És itthon is oly álmos minden ember, Tán senki sem kohol már terveket, Mint hajdanán, miknek kivitelére A felséges nép torka kellene. Itt — mint látjuk — nem olyan tervről van szó, amelyet valaki ellen forralnak, hanem olyan tervekről, melyeket koholnak az állam, a nép érdekében : úgy is mondhatnánk, hogy politikai tervekről. (Vigyázat: a „Tán senki sem kohol már terveket" mondat nem az athéni köztéren beszélgetőkre és vitatkozókra vonatkozik, hanem azokra, akiket említenek, illetve hiányolnak!) 8. A következő példaként Szabó Az ember tragédiája 1825. sorát emeli ki (pontosabban: az 1826—27. sor ez, a hetedik színben), melyet Madách így írt: Ki annyi sáncot vívtam a' pogánytól, Nem bírom-e áthágni ezt a' sáncot? A javítás utáni végleges nyelvi forma: Ki annyi sarcot vívtam a pogánytól, Nem bírom-é áthágni ezt a sáncot? — [4] 262