Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

tények keletkezésének sorrendjéről, az alapnyelvben olyan sajátossságok egyidejű meglétét feltételezik, melyek nem lehettek meg. E hiányosságok leküzdésére a következő követelmények betartását javasolta: a) Mivel a nyelvet nem egy pont, vagy történelmének egy mozzanata, hanem történelmének egész folyamata határozza meg, a nyelvek történetét a legrégibb időtől napjainkig kell tanulmányozni. Ilyen módon az általános összehasonlító nyelvtan egy ismert nyelvcsalád összes nyelveinek fejlődését vizsgálva szélesebb körű általánosításokhoz juthat. b) Az összehasonlító nyelvtan súlypontját nem az alapnyelv rekonstruálására kell helyezni, hanem a nyelvi folyamatok sorrendjének a megállapítására, egy és ugyanazon nyelvi jelenség megjelenése idejének az összehasonlítására a rokon nyelvekben. A „statikus" kutatási módot fel kell váltani a nyelvi folyamatok sorrendjének vizsgálatával minden nyelvcsoportban. Ily módon a jelenségek viszonylagos kronológiájához jutunk el. Ha valamely nyelv történelem előtti állapotát akarjuk felvázolni, akkor is szükséges ezt a viszonylagos, relatív kronológiát megállapítanunk. A nyelv írásos emlékei mindig tartalmaznak magukban olyan sajátságokat, amelyek különféle megelőző korszakra mennek vissza, és ezek lehetővé teszik, hogy következésük sorrendjében elrendezzük őket. Természetesen az így kapott nyelvi korszakok nem válnak el egymástól élesen: egyes jelenségek egyik periódusból átmehetnek a másikba és egyik korszak terméke rárakódhat a másikra. c) Szükséges a nyelvi jelenségek sokoldalú tanulmányozása. Az öszszehasonlító hangtan területén ez a hangok anatómiai-fiziológiai és akusztikai természetének, a morfológiában pedig a jelenségek mélyebb pszichológiai hátterének pontosabb vizsgálatában nyilvánul meg. Bogorodickij e követelmények felállításával az összehasonlító nyelvtan történetiségét hangsúlyozta a túlzásba vitt komparatizmussal szemben. Munkája során gondosan ügyelt megvalósításukra. így rövid összehasonlító indoeurópai nyelvtanában a hangtani fejezetet az indoiráni, görög és szláv ág legfontosabb fonetikai sajátságai sorrendjének megállapításával zárja. A relatív kronológiai megállapítása (ahogyan modern műszóval ezt jelöljük) lehetőséget ad az egész nyelvcsoport fejlődésének belső rekonstrukciójára. így arra a megállapításra jut, hogy az indoiráni ágban az a, e, o magánhangzók a-ban való egybeesése megelőzte az a, e, o, a-ba való egybeesését. Ami a szláv nyelveket illeti, az ősszláv nyelvre 6 korszak meglétét feltételezi: 1. Az ie. s > ch fejlődési tendencia. 2. A palalatalizációk (k > c, g > z). 3. Az ei > i, ou > u monoftongizációja. 4. A magánhangzó rendszer zártabbá válása. 5. Az é > a hangfejlődés (z, s, c után). 6. A k, g, ch é előtti palatalizációja. E korszakok jellemzésénél a hangok fiziológiai sajátságait vizsgálva, 248