Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

zésre még mindig nem juthatott elegendő idő, az időközben Pestre helyezett tanítóképezdében. Mátray Gábor (1797—1857.) a Hangászegyesületi Zenede (1867-től Nemzeti Zenede) akkori és első igazgatója 1852-ben sürgeti a tanítóképzők magasabb zenei szintjét. Engedélyt ad arra, hogy a pesti tanítóképzősök órákat látogathassanak intézetében, és felveti az iskolazene-szeminárium felállításának kívánalmát, ahol ,,több éven keresztül képeztetnének kellő alapossággal a zenében és hivatásuk betöltéséhez szükséges szaktudományokban" az arra alkalmasak. Schmidt Péter „székesegyházi orgonista és a pécsi mesterképezde tanítója (1799—1874.): „A zene tankönyve mesterképezdék (a Zenei Lexikon szerint: tanítóképezdék!?) számára" c. művében, mely magyar—német nyelvű (Pesth bei J. Treichinger, 1857.) kellő bizonyosság nyerhető arra, hogy mennyire kántorképzés-beállítottságú volt a leendő tanítók zenei nevelése. Maga a szerző így összegezi kiadványának célját előszavában: „ . . . a tanulónak ezennel egy könnyen felfogható és mind azt röviden magában foglaló könyvet nyújtani, mit egy leendő orgonista- és énekesnek állása pontos betöltésére elkerülhetetlenül tudnia kell, hogy így a rendkívül, elhanyagolt egyházi zene lassanként megjavíttassék. Ugyanezért engedtem az összhangzattannak (Harmonie) a lehető legnagyobb tért, hogy a tanuló ezt magáévá tevén a tökélynek azon fokát érhesse el, mely őt képessé teszi hivatalában úgy működtetni, miként ezt tőle az Isten házának szentsége megkívánja; és miután a tehetségesek nem egyenlők, s így mindenki kitűnő nem lehet, reméllem e munka által a tanulónak azon eszközt kézbesítheti, melynek szorgalmas tanulása és használata által feltűnőbb hibákat nem teend." Megjegyzendő, hogy a könyvecske (az orgonáról, orgonajátékról írt részeit kivéve) nagyon is alapos, jól sikerült, korát tekintve modern öszszefoglalója a zeneelméletnek, és ha kellő színvonalú énektankönyv lett volna az akkori elemi iskolákban, minden bizonnyal az elméleti szinten így felkészített éne

knedagógu

s kiváló eredményt érhetett volna el. Ám a tananyag, a Schmidt Peter által írt „DALLAMOK AZ AUSZTRIAI BIRODÁLOMBELI KATH. MAGYAR ELEMI TANODÁK MÁSODIK NYELVGYAKORLÖ ÉS OLVASÓ KÖNYVBEN FOGLALT ÉNEKEKHEZ" félszáz oldalas kottafüzetecske, négyszólamú vegyeskarra írva, tömény liedeijtafelstílust lehel. A mai zenepedagógus előtt homályos a gyűjtemény módszertani felhasználhatósága. A dallamok silány, sekélyes dilettantizmust mutatnak, szövegük nagy része egyházi, vagy világi giccs. A 49 énekből nemcsak a magyar népdal hiányzik, de még a magyar szó, mint jelző sem fordul elő. Még az ilyen című dalban sem: „A haza és külföld . . ." Feltétlenül pozitív kezdeményezésnek kell tekinteni Zsaskovszky Ferenc és Endre kísérletét az Egri Enekkáté megjelentetésével (Eger, I860.). A dallami és ritmikai elemek tanításához nyújtottak segítséget, természetesen a kor tanítási formáiban. A verbális, katekizáló módszer alapján, az abszolút rendszert sajátitatják el elemi fokon. Ugyanakkor utalnak a hallás utáni ill. hangjegy szerinti énektanításra. Vitathatatlanul előrelépés ez 149