Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

a korban uralkodó elmisztifikáló, elködösítő kiadványok között. Zsaskovszky: Kis Lantos (Eger, I—IV.) gyűjteménysor szintén helyi vonatkozású. Közölt anyaga a liedertafel dalköltészet zömében, de a népies magyar dallamok beiktatásával előrelépőnek mondható, hiszen az első haladónak titulálható népzenei gyűjtemény 1865-ben jelenik meg. (Szini Károly: A magyar nép dalai és dallamai, Pest.) Mindezek ellenére elterjedettségűk szűkkörű, alkalmazásuk az egri egyházmegye területén csak olyan iskolákban történik, ahol a hiányos zenei felkészültségű tanítók ügybuzgalma ideig-óráig felszínen tartja. A XXXVIII. törvénycikk körüli években másik, jóval modernebb metódussal találkozunk. J. R. Weber, a münchen-buchseei tanítóképző énekzene tanára: Theoretisch — praktische Gesangslehre für die allgemeinen Volksschulen des Kantons Bern — 1849 c. munkájában a relatív hangjegytanítást új alapokon indítja. Johann Rudolf Weber (1819—1875) metódusa igen rövid összefoglalásban a következőképp fest: Relatív rendszer. A tanulók a vonalrendszert nem egyszerre, 5 vonalként ismerik meg, hanem az egyes hangok írásjeleivel összekapcsolva. A kezdő ,,ut" nevű hang eleinte mindig az elsőn van, csak a 3., a „mi" bekapcsolásával következik a 2. vonal használata. Ezután minden soron következő 2—2 hang vonz magával egy-egy vonalat. A 10 évfolyamos, akkori berni iskolák szervezetére alapoz. Az első 2 évben hallás után tanít dalokat. I. évben a dúr kvintachord körében, hangnévtársítással, majd a II. évben a „la" és az alsó „ti" hangokat kapcsolja be. Hangjegyet csupán a III. osztályban írnak. „Innen kezdve nyolc éven keresztül a dalok, a zenei elemek tanítása meglehetős merev reiidben, egymást átszőve halad. Minthogy az alapsor hangjait soronként, lépcsőzetesen ismerik meg a gyermekek, a technikai gyakorlatok és a III. évben tanított dalok zenei anyagában a merevség fokozottabb mértékben kiütközik." (Perényi: Az énektanítás pedagógiája.) Webernél a II. tagozat a negyediktől a hatodikig tart. Ez a „középső tagozat". Eddig még az „út" (dó) helye mindig az első vonalon van. A 4. tanévben a teljes hangsor (ut-ut') kiépítésével ismerkednek meg az 5 vonallal. V. és VI. osztályban, amikor a dallamok oktávnál nagyobb ambitusúak, a hangjelölés szükségessé teszi a pótvonalak alkalmazását. Az úgynevezett áthelyező gyakorlatok bevezetése a felső tagozatban valósul meg. Az eddig alsó vonalon fekvő „ut" a vonalrendszer más-más helyére tevődik. így 7 féle elhelyezésben gyakoroltat Weber, és bár bonyolult módon, de beletorkollik az ábécés nevű abszolút rendszerbe. Ez a metódus alig egy évtized alatt elterjedt hazánkban: Székelykeresztúron, Csurgón, Balatonfüreden Weber-módszer szerint folyik az énektanítás és a székelykeresztúri tanítóképző lelkes tanára, Sándor Domonkos magyar nyelven propagálja (J. R. .Weber vezérkönyve a népiskolai énektanításban, Déva, 1875.). Sándor Domonkos másik műve tanártársával, Horváth Gyulával együtt íródott, és kiadásra került Egerben, még ebben az évben. Címe: Vezérkönyv a népiskolai énektanításhoz. Ebben a 170 oldalnyi könyvecskében már túljutnak Weberen; a 6 osztályos elemi iskolára gyakorlatiasabban osztják el a tananyagot, módszerbeli lépéseik is jobban megfelelnek a fokozatosság elvének. Ha valaki fi150