Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

váltakozó irányú mozgássorozat (amely feltehetően a földkéreg szerkezeti változásainak is gyökere) valójában a fejlődést fenntartó belső ellentmondások kipattanása, amelyben ,,az anyagmozgás egyik formáját szakadatlanul felváltja egy másik forma" [8], (D. M. Trosin.) 7. A földrajzilag értelmezett „másik forma" sohasem azonos a megelőző formákkal. A régebbi állapotokhoz sem a megváltozott földszerkezet, sem a felszín morfológiája, sem az éghajlat, sem a növénytakaró nem tér vissza. Nem is lehetséges, mert a bennük működő sajátos új feltételek (kölcsönhatások) sem azonosak az előbbiekkel. A földrajzi burok fejlődése mindig valami újat hoz. így azután a fejlődésnek minden stádiuma másfajta előkészítő szakasszá válik a következők számára. A természet önmagát azonosan nem ismétli. A földtörténet világosan mutatja, hogy a földrajzi szférák (zónák, tájak stb.) fejlődése nem a régihez való visszatérés. 8. A földrajzi fejlődést az egyenetlenség — mint láttuk —, a ritmus jellemzi. A fejlődés lehet lassú és viszonylagosan nyugalmas. Lehet gyors, forradalmi jellegű is. A viszonylagos nyugalom (nevezzük evolúciónak) a gyorsabb ütemű változásoknak az előkészítője, a döntő, a gyorsabb lefolyású változásoknak (revolúciónak) a bevezetője. A viszonylagos nyugalom időszakában halmozódnak fel mennyiségileg a nagyobb változást hozó anyagtömegek és energiák (amelyek rendszerint minőségi változásba mennek át). Az idézett Uszov—Obrucsev-féle pulzáció is az energiák lassú felhalmozódásának, illetőleg az ezt követő energia-elhasználódásnak az eredménye. Az elmélet alapján érthető a hegységképződés és a lepusztulás, illetőleg a tengerek transzgressziójának és regressziójának egymást felváltó folyamata. A földszerkezet változása és a felszínfejlődés ritmusa általában megegyezik a feltételezett pulzáció időbeli változásaival. 9. A földrajzi fejlődést fenntartó belső ellentmondások (összefüggések, kölcsönhatások) maguk is átalakulnak. Ismeretes, hogy a Nyírség a jégkorszakban erre pásztázó Ős-Tisza és mellékfolyóinak a hordalékkúpja. A pleisztocén közepén még hordalékgyűjtő terület volt. A felhalmozás folyamatának a terület tektonikus megemelkedése vetett véget. A folyók a kiemelkedő hordalékkúp előtt megtorpantak, ma is nehezen kerülgetik. A tájon új belső ellentmondások, új kölcsönhatások támadtak. A nem is nagy méretű tektonikus elmozdulás az üledékgyűjtés folyamatát megszüntette, s helyette megindult a hordalékkúp eróziós-deflációs lepusztítása. A Nyírség peremén kialakult mélyedésekben a vizek megszorultak, félig elgátolódtak és létrehozták a Bodrogköz, a Rétköz és az Ecsedi-láp tőzeges mocsárvilágát. A homokfelszínen hatékonnyá vált a szél ereje, a táj a parabolabuckák formaelemeivel gazdagodott [9], megváltozott a fejlődés iránya. A minőségi változások kérdése Induljunk ki a mennyiségi és a minőségi változások értelmezéséből. Mennyiségi változás a földrajzi szférában az anyagtömegek és az energiák egyszerű felhalmozódása (vagy csökkenése). Mennyiségi változásnak tekintjük a tengeri üledékképződést, a folyami hordalék felhalmozódását, a jégtömegek kiterjedését a glaciális időszakokban, a folyók vízmennyiségé135