Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

a figyelmet, ahol különösen sok alkalmunk nyílik a logikai készség fejlesztésére. A példákat hallgatóink gyakorlati tanításai adták: a jól kihasznált vagy sajnálatosan kiaknázatlanul hagyott helyzetek, lehetőségek hosszú sora. Bármelyik tantárgyat vesszük vizsgálat alá, azt látjuk, hogy tanítása során megvan a lehetőség a gondolkodási késség fejlesztésére, de talán egyik tantárgy sem nyújt erre annyi lehetőséget, mint a matematika és a nyelvtan. (Nem lehet véletlen, hogy éppen ennek a két tárgynak a felvételi vizsgái jelentenek különös problémát a felsőoktatásban is!) A logikai készség fejlesztésének lehetősége tehát már eleve adva van a nyelvtan tanítása során. A siker, az eredményesség azonban nem az elméleten múlik, hanem a gyakorlaton. A logikus gondolkodásra nevelés a nyelvtanításban azon az igen lényeges tételen nyugszik, hogy minden nyelvi tény közlés céljából hangzik el, és sohasem öncélúan. Ebből következik, hogy minden nyelvi tény egyúttal gondolati tény is. A hibás nyelvi forma általában hibás gondolati elemet is takar. Mégis, az iskolai tanítás során legtöbbször csak a helytelen nyelvi formát javítjuk, és csak ritkán mutatunk rá a helytelen gondolkodási formára. A megtanítandó anyag pedig erre szinte kínálja a lehetőséget minden tanítási egységben. Már az első nyelvtankönyv (a 2. osztály számára) első feladatainak egyike a gondolatok egymásutániságának szerepére hívja fel a figyelmet. Itt ezt a néhány mondatot találjuk: „Óvatosan szétrakták a polcokon . . . Bevitték a kamrába. A gyerekek leszedték a fáról. Megérett az alma." (8. o.) — A gyerekek az ilyen példák nyomán maguk is könnyen belátják: gondolatainkat bizonyos sorrendben kell közölnünk, ha azt akarjuk, hogy más is megértse őket. — Több ilyen gyakorlatot is közöl ez a könyv. Természetes, hogy a felső tagozatban a tanulók életkori sajátosságainak figyelembevételével csak fokozódik a gondolkodási készség fejlesztésének igénye. Mind a hangtanban, mind a szótanban számtalan lehetőségünk van erre, de különösen a mondattan tanításában nyílik sok alkalmunk rá. A mondatformák, a mondattípusok, a szerkezetek egymásba fonódó szövevényében a tanuló csak úgy tud eligazodni, ha megtanítjuk az egyes nyelvtani kategóriákra, de egyidejűleg azt is megtanulja, hogy ezek a „kategóriák" nem lezárt, merev egységek; közöttük hullámzás, áramlás van. Éppen ezért az a tanuló, aki csak a nyelvtani forma oldaláról közelíti meg a kérdéseket, gyakran kénytelen tanácstalanul megállni, vagy sokszor téves következtetésekre jut. Dialektikus szemléletmód nélkül nyelvtant tanítani nem lehet. Már a szótan tanulásakor fel kell ismertetni a tanulókkal, hogy legtöbb esetben csak akkor tudnak egyértelmű megállapításokat tenni, ha a teljes szövegkörnyezetből indulnak ki. (Gondoljunk csak a szófaji átcsapásokra, vagy az alaktani azonosalakúságra!) Fokozottan fennáll a kontextuális vizsgálat követelménye a mondattanban, hiszen a mondatrészek csak a mondat összefüggésében lesznek mondatrészekké, tehát csak így vizsgálhatók. A mondatrészek felismertetése nem mindig könnyű. A tanulók ugyan104