Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1968. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 6.)

osztó törekvésről beszélni, hiszen itt olyan földekről van szó, mely eddig is parasztbirtok volt, amit tehát nem kellett elfoglalni. Mindössze egy esetről tudunk, ahol bizonyos allodiális földek elszántását vélhetjük felfedezni. „Jákobéi István és neje Turcsányi Rozália csépai közbirtokosok folyamodványukban megnevezett több csépai lakos által erőszakosan elszántott s már három éveken által használt — a helység bírája és a kerületi szolgabíró Szana Zsigmond elébe is feladott, de azok által sem visszaadott — örök földjeiknek birtokába leendő léptetését eszközöltetni kérik — annyival is inkább azoknak követeléséért még agyonveréssel is fenyegettetnek" [111]. Ha igaz a közbirtokosok állítása, akikor itt valóban a földfoglalás bár nagyon is „halkszavú" — jelentkezését vélhetjük felfedezni. De ez sem bizonyított. A földesúr panasza eredhetett rosszhiszeműségből is. Így ítélhette meg a megye is, mert a panaszost igazságtevésért a törvényszékhez utasította. Egy másik földfoglalásról a törvényszéki jegyzőkönyvben olvashatunk. „A törvényszék elébe állított mezőtúri rabok (5 személy A. F.) elismerték, hogy 1848. évben a házas zsellérek és a földesgazdák között a föld kiosztás iránt történt egyezkedés ellenére egymás között gyűléseket tartván a már mérnökileg kihasított földeket újra felosztani elhatározták és azt a bíráknak többszöri tiltakozása ellenére felosztani és felszántani merészeltek. Ebbéli vétségükért eddig szenvedett fogságuk betudásával szabadon bocsátani és egyszersmind a törvényszék előtt elnökileg megdorgáltatni és jövőre e féle tettektől eltiltatni rendeltettek" [112]. Ez az eset, mely a parasztság differenciálódásából adódó korai ellentétet tükrözi, nem a majorsági földek felosztására irányuló törekvés mellett, hanem inkább ellene bizonyíték. A föld utáni vágyukat a várható kisebb ellenállás felé igyekeztek kielégíteni. Eleve reménytelennek tartván azt, hogy törekvésük a földesúrral szemben sikerrel járhat. A megye parasztsága érezhette azt nemcsak Mezőtúron, de bármely községben is, hogy a földesúri latifundiumok felszámolására irányuló törekvésükhöz segítséget sehonnan sem kaphatnak. Nem reménykedhettek Kossuth Lajosban sem. Bár személyét a parasztság legendás szeretete övezte, akiben a jobbágyfelszabadítás előharcosát tisztelték — de ő a legválságosabb pillanatokban sem ígért nekik további engedményeket. — Nem reménykedhettek a radikális baloldalban sem, akik ugyan a forradalom első hónapjaiban értetlenül álltak a parasztság követeléseivel szemben és csak fokozatosan ismerték fel a nemzeti függetlenség és a jobbágyfelszabadítás továbbfejlesztése közötti szoros összefüggést. A radikálisok valóban harcoltak a jobbágyok érdekeiért, de közben gondosan ügyeltek arra is, hogy követeléseik a nagybirtok felszámolására vezető parasztforradalom gyújtópontja ne legyen. Még a parasztság érdekeiért a legkövetkezetesebben küzdő Táncsics Mihály is a törvényesség megtartására intette a parasztokat. A nagybirtok megsemmisítésének politikai feltételei 1848—49-ben valóban hiányoztak. A forradalom vezető ereje a liberális nemesség volt. Bár történelmi érdeme, hogy rálépett — az események kényszerétől hajtva — a forradalom útjára, de földosztó termé247-