Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1968. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 6.)

gadták, de tartozásaik teljesítésére törvény útjáni szoríttatásuk iránt rögtön megtétetvén a kellő rendelések, rendre fognak téríttetni" [97]. Valószínűleg ez a jelentés is hozzájárult ahhoz, hogy „A vallás- és közoktatásügyi miniszter az ország több vidékéről hozzá terjesztett abbeli panasz folytán — miszerint a nép eddigi tartozásait papjaitól megtagadja — a megyét hivatalosan arra kéri föl, miképp tisztviselői által a népet értesítse, hogy meddig a törvény másképp nem rendelkezend tartozásaikat papjaik irányában teljesítsék" [98], A tisztviselők nem nagy eredménnyel tevékenykedhettek, mert alig pár hét múlva már a nagyiványi, tiszaörsi és tiszafüredi lelkészek panaszkodnak: ,,a szabadság és egyenlőségtől elragadott híveik tőlük a szántást, kaszálást, hordást s egyéb tartozásokat megtagadták, kérik őket illetékeiknek kiszolgáltatására szorítani". A megye fel is szólította az alszolgabírót, hogy ,,az e résziben érkezett miniszteri rendelet következtében kötelezze a bepanaszlottakat tartozásaik haladék nélküli pontos teljesítésére" [99]. Az egyházi szolgáltatások teljesítésének kötelezettsége a későbbiekben is fennmaradt. Az 1853. március 2-án kelt cs. nyílt parancs 23. §-a az úrbéri kárpótlás és földtehermentesítés foganatosítása iránt Magyarországban kimondta: „Az egyházak plébániák és iskolák számárai adózások és szolgáltatások, mellyek sem az egyházi tizeden általában, sem az úrbéri telektöli földesúri kilenczeden nem alapulnak, a megszüntetett szolgáltatások között nem foglaltatnak, és kötelezettek által továbbá is teljesítendők". A munkaszolgálat azonban az idők folyamán módosult, fokozatosan átalakult pénzszolgáltatássá, majd ahol ez még fennmaradt,' ott a mezőgazdaság szocialista átalakulásával együtt teljesen megszűnt. Az egyházi adó és párbér fizetése azonban napjainkig megmaradt, de ezt már állami törvényeink védpaizsa nem oltalmazza. 7. Az örökváltsággal kapcsolatos problémák Ismeretes, hogy a reformkorban a legvilágosabban látó Kossuth Lajos és a köréje felzárkózó haladó liberális középnemesség már felismerte, hogy a gyarmati helyzet ellen irányuló harcot csak a lakosság széles tömegeire támaszkodva lehet eredményesen megvívni. A nemzeti egységfront az érdekegyesítés elengedhetetlen feltétele pedig „a szabadság és tulajdon". Tolna megye követe elevenre tapint, mikor a következőket mondja az 1832—36-os országgyűlésen: „...csak belső erő teszi igazán önállóvá, függetlenné a nemzetet. Ha tehát akarunk nemzeti függetlenséget, akarunk nemzeti erőt és életet a hazában, ne tagadjuk meg az önállást, az erőt, a polgári életet a lakosoktól. . . mind erre pedig a földi tulajdon szerezhetés elmellőzhetetlen, alapos feltétel. . . vallyon ha a Török más állapotban találta volna a Magyar parasztot, olly könnyen elfoglalta és meghódíthatta volna ezen hazát? . . . Magyarország akkori gyengeségének, szerencsétlenségének egyik fő okát abban leli föl, hogy alig volt érdeke a föld népének védelmezni a földet, mellyen maga ja242-