Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1968. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 6.)
vát mint egy számkivetve látta, és mellyen majd mindegy lehetett neki, .akár ki parancsolt .. ." [100]. A jobbágyfelszabadítás szükségességének felismerése eredményeképpen s annak megvalósítása érdekében tette meg az első bátortalan lépést az 1832—36. évi országgyűlés, amikor megszavazta a VIII. törvénycikket. Ezt a határozatot fejlesztette tovább az 1840. évi országgyűlésen elfogadott VII. t. c. 9. §-a, mely kimondta: Megengedtetik, hogy a földesúr és jobbágy közti szabad egyesség által meghatározandó bizonyos •általános summa fizetésével akár egyes jobbágyok, akár egész községek, földesúri tartozásaikat, szolgálataikat és adózásaikat (az úri hatóság azonban sértetlen hagyatván) tökéletesen és örök időkre megválthassák". Ennek az előremutató törvénynek a gyakorlati haszna vajmi csekély volt, mivel az csak a jómódú jobbágyság vékony rétegének felemelkedését segíthette elő, de a megye szegény jobbágyfalvainak sorsán nem javított, Megyénkben is csak szórványos adatok szólnak arról, hogy a lakosság élt az örökváltsági szerződés adta lehetőséggel. Tiszaföldvár gazdag parasztjai örökváltsági szerződésre tudtak lépni •a földesúrral. Az ő problémájukról szól megértő hangon Blaskovics Gyula másodalispán az 1848. április 10-én tartott bizottmányi gyűlésen. „Tiszaföldváron borítja a kétkedés szomorú fátyola 111 telkes és 112 gyalog volt jobbágynak, a helység iparkodott lakosai szíveinek örömét amiatt, hogy ők a törvények jótékonyságánál fogva magukat 1846. évben 38 158 ezüst forinton megváltván s abból több mint 34 000 sftkat már ki is fizetvén, ők kik szorgalmukért a hazától méltányos elismerést és kitüntetést érdemelnének, mintegy büntetve lesznek azon tör vény javallat által, hogy az ily helyek váltsági szerződése közönséges magán szerződésnek tekintessék, és midőn a szorgalmatlanok s magukat eddig megváltani nem akaró lakótársaik helyett a Status fog váltsági díj tekintetében a volt földesuraknak kárpótlást nyújtani, ők bár szerződésük törvényesen hitelesítve s megerősítve nincs, maguk kénytelenek a földesúrnak kárpótlást adni" [101]. A helyzet vitathatatlanul visszás volt. Jogosan mutatott rá ennek fonákságára gr. Batthyány Kázmér az országgyűlésen: „...ha e megváltásra szerződött jobbágyok fizetnivalója — a még le nem törlesztett váltságteher — tovább is fenntartatnék éppen a legiparkodóbb és a legszorgalmasabb jobbágyok lennének büntetve" [102]. Batthyány Kázmér érvelésével ugyan egyetértünk, de azért megjegyezzük: az örökváltsági szerződésnek elsősorban nem a szorgalom és az iparkodás, hanem az anyagi tehetősség volt a legszükségesebb feltétele. Az viszont méltán sérthette az érdekeltek igazságérzetét, hogy jobbágytársaik állami megváltással ingyen jutnak úrbéri telkeikhez, míg ők esetleg örökre elveszítik azt az összeget, amit felszabadításukig eddig befizettek. Az ügyben érdekelt földesurak számíthattak arra, hogy ezt a kérdést előbb-utóbb megoldja az országgyűlés. Igyekeztek is a törvény hiányosságát a maguk előnyére kihasználni. Erre mutat Bartalos Gyula Gyöngyöshalászi lakos panasza: „...a földesúr velük örökváltsági szer16*