Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1968. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 6.)

minden hátramaradás nélkül viselte, s ha katonáskodási esetek adták magukat elő a végrehajtásban, s a kiállításban soha nem volt ellenszegülő". A nyomozás azonban tovább folyt. S ahogy teltek a napok úgy koptak a szegény Ipacs István igazát bizonyító érvek. ,,A folytonos nyomozás után — közii a szolgabíró jelentésében — a következőknek jöttem hiteles tudomására: A leleszi határban ezelőtt másfélszáz évvel igen kevés szántóföld lévén, amint a népség szaporodott a nagy kiterjedésű erdők kiirtásához fogtak oly annyira, hogy a több egyénekből álló Kovács nemzetség s mások a határban annyi erdőt irtottak ki szántás alá, hogy a határnak majdnem egyharmad részét bíró Almásy Pálnak, minthogy ő maga ott nem lakott, alig maradt néhány kiterjedésű föld a birtokában, mely tetemes vagyoni csonkulást a nevezett birtokos úr tűrni képes nem lévén 1743-ik évben az egész határnak felmérésével az arányosítási pört megkezdte a Kovácsok s a többi köztbirtokosok ellen, melynek hosszú lefolyása alatt 1771-ben létre jővén Mária Terézia uralkodása alatt a rendes Ürbér. Ekkor Almásy Pál úrnak sem jobbágya, sem zsellére nem volt s később is midőn már a kérdéses pör lefolyt s valósággal végrehajtatott az ő kizárólagos birtokába jutott 7 egész házhelyből álló földeit s rétéit sem maga, sem utódai mind ez ideig úrbéri földnek ki nem osztották s adó alá vétetni nem engedték, hanem mindenkor mint majorsági földet tetszésök szerint használtak, melyeknek valóságát az uradalmi ügyvéd által felmutatott haszonbéri szerződések, a megyei rovásos összeírások, s a helységben lévő volt öregebb bírák eléggé igazolják. így a folyamodó Ipacs István is a rovásos összeírásban sehol elő nem fordul mint telkes jobbágy és így soha nem is adóztatott, hanem mint az adókönyvecskéje is igazolja megrovatott mint haszonbérlő a haszonbérleti összeg után, s mint házas zsellér, egyébiránt a folyamodónak azon állítást, hogy ő e telek után a királyi dézsmát rendesen megadta ez való, s ezt a múlt évet kivéve az A.lmásyak haszonbérlői mindnyájan egyaránt kiadták". Amint láttuk Ipacs István legdöntőbb érvét: hogy királyi adót fizetett, megdöntötte az uradalmi ügyvéd által előkotort, 1807-ből származó haszonbérleti szerződés. Az irtásföld elvételének és a jobbágyi öld kisajátításának jellegzetes példája áll előttünk. A falu határának egyharmad részét tulajdonjoggal bíró Almásy Pál földesúr az osztályper, illetve az 1771. évi úrbérrendezés után az irtáseredetű saját birtokán nem létesített jobbágytelkeket. Azokat — lehet, hogy számítással, vagy a leleszi jobbágyok kérésére, de mindenképpen a törvény kijátszásával — szerződéssel adta át a rászorulóknak. A jobbágyok előtt ekkor ennek a különszerződésnek nem veit különösebb jelentősége. Valószínű, hogy Ipacs István nem is tudott erről a különszerződésről. Csak 1848-ban, a kivizsgálás alkalmával döbbent rá hátrányos helyzetére. Hogy mi történt a továbbiakban Ipacs István telkével? Erről is felvilágosítanak az egykorú írások. ,.Miután pedig az említett Ipacs István a haszonbérleti summát fizetni vonakodott, a végett a haszonbérleti szerződés értelmében a földnek további használatától uradalmi tiszttartó Vízy Ferenc úr által eltiltatott, sőt oda való lakos Szabó Mihálynak használatába haszonbérbe ki is adatott". 229-