Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1968. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 6.)
natkozó egyéb adatot, sem a kivizsgálás eredményéről szóló jelentést nem találtunk). A nagykörüiek pedig már a 48-as törvények meghozatala után akarják, új irtás révén, telki állományukat növelni. — „Nagykörű földesurai feljelentették a község lakosait azért, mert a közlegelőből felfogott, s minden földesúri engedelem nélkül tavasz gabonával bevetett földektől — a nagykörűi jegyző bujtogatására — dézsmát adni vonakodnak". — A nagykörűi jobbágyok emlékezetében élhetett az a szokásjog, hogy amíg a föld termővé való átalakításának nagy munkája folyt, a jobbágy a földért nem adózott földesurának. Most is erre hivatkoznak. — „A lakosok oda nyilatkoznak — szól a jelentés —, hogy régi szokásnál fogva, az ilyen bevetett föld terméséből soha dézsmát nem adtak". — A megye törvényszéke, a hivatalos jelentéseket tárgyaló ülésén, ebben a kérdésben 1849-ben a következőképpen foglalt állást: ,,. . . miután az újabb törvények szelleme szerint az úrbéri viszonyok megszűntek, a felek ügyeik elintézése végett a törvény útjára utasíttatnak" [39]. Az irtásföldek sorsát vizsgálva arra a megállapításra jutottunk, hogy nemcsak a jobbágyok törekedtek régi irtásföldjeik visszaszerzésére, vagy új irtás létesítésével földjük növelésére, hanem a földesurak is mindent elkövettek, hogy — mentsük, ami menthető elve alapján — az irtásföldeket a jobbágyoktól elvegyék, vagy ha az nem ment, legalább megtartsák annak majorsági jellegét. Az istenmezeiek folyamodását 1848. augusztus 3-án tárgyalta a megye. Panaszosan adták elő, hogy „Az eddig gyakorlatban volt földjeiket és a rétet a földesuraságok el akarják venni. Némelyektől pedig már el is vettek olyan földeket, amelyekből ők 7 és 4-edet adtak, a rétektől pedig úri szolgálatot teljesítettek, ezen felül ők irtották s nem akarnak semmi kárpótlást adni az irtványon levő javítások után sem" [40]. Több tasi lakos pedig azt panaszolja, hogy a „templomon kívül levő szilváskertjüket, melyeket elődeik is birtak és kaszáltak br. Podmaniczky Lajos kasznár ja tőlük elvette, a termő gyümölcsfákat kivágatván szénnek összeégette. Miértis kérik a bizottmányt, hogy sérelmes panaszaikat tekintetbe vévén kertjeiket visszarendelni kegyeskedjenek" [41]. Sokszor nagyon nehéz volt kideríteni a jobbágy kezén levő szolgalmi föld eredetét. Az eredeti irtások nagy része — mint az előbbiekben mondtuk — úrbéri telekké alakultak át. De az így átalakult úrbéri telek is könnyen lehetett földesúri fondorlattal majorsági föld, vagy olyan allodiális birtok, melyet a földesúr béribe adott szegődményesének. Mindez aszerint, ahogy a földesúri érdek pillanatnyilag megkívánta. Ilyen zavaros esetre mutat Ipacs István leleszi zsellér küzdelme földjéért. Ipacs István a vármegyéhez fordult „előadván, hogy száz vagy több évek előtt valaha ősapáim Leleszen telepedtek le. Ahol is ők az Almásy família rátáján és engedelméből némely elhagyatott s haszontalanul heverő tövises, burjános s egyéb gazságokkal teljes földeket kezdettek irtogatni, s hasznavehetővé tenni. Melyek azután fiainkra maradván, bizonyos feltétel s adózás mellett legeltettek és használtattak. 15' 227