Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1966. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 4.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Kovács Vendel: A megfigyelés mint fejlődő tanulói tevékenység

akarják találni a nevelő kérdésére adandó választ akkor is, amikor a tárgy szemlélése szinte nyújtaná és kínálná az alkalmas feleletet. Különösen az alsótagozatos ismeretszerzés során kell kezdettől fogva küzdenünk az ellen, hogy a gyermekekben a „kitalálás" eredményességének hiedelme kifejlődjék. Nem szabad elfogadnunk egyetlen olyan megállapítást sem, még ha megfogalmazásában jó és tartalmilag értelmes is, amely nem felel meg konkrétan a közvetlenül szemlélt tárgy vagy jelenség valamely érzékelhető mozzanatának. A kitalálás elleni küzdés akkor lesz eredményes, ha a tanuló értelmi munkájának irányító szempontjává válik az, hogy csak azt mondja, amit észlel, s ami észlelései alapján közvetlenül következtethető. Pl. a második osztályos olvasókönyv ,,Micó" c. olvasmánya fölötti kép szemlélése alapján nem fogadhatunk el ilyen mondatokat: ,,Micó meg akarja szoptatni kiscicáját." „Játszik vele." „A kiscica éhes.". A mélyebb vizsgálódást megalapozó helyes észlelésre való nevelés kezdeti szakaszaiban a feladatok egyszerű jellegéből adódóan könnyen születnek felületes ránézés alapján is elfogadható mondatok. Ha ilyenkor nem ösztönözzük a gyermekeket arra, hogy újra nézve, újból figyelje a jelenséget, akkor később is elégnek tartja a felületes ránézést, s csak nehezen szokja meg, hogy értékes megállapításhoz nyugodt és hosszabb ideig tartó szemlélődésre van szüksége. A fejlődés kezdeti szakaszaiban nem lehet helyes a figyelgetéseknek, és az észlelési eredmények megfogalmazásának a szétválasztása. Nem szerencsés például az őszi jelenségeket egy órán figyelgetni, a másik órán pedig „feldolgozni" vagy „rendezgetni" a tapasztaltakat. De még a felső tagozat új témakezdéseikor sem ajánlatos egy-egy jelenségről, akár előző napi megfigyelés alapján sem „rendező és feldolgozó" munkát végezni. A gyermeket tanítani kell észlelni, neki pedig tanulnia kell észlelni. Tanulni viszont úgy tud, hogy amit észrevesz, azt közli velünk, s mi helyben hagyjuk, vagy kijavítjuk vagy pontosabb észlelésre utasítjuk. Még a javítás, vagy kiegészítés esetében is új észlelésre van szükség. Különben nem tanul látni és észrevenni a gyermek. Ha ugyanis a kijavított mondat újraszemlélés nélkül vésődik be, nem szemlélés, hanem megint csak emlékezés alapján tanul a gyermek. Ezért kell az oktatásban állandóan ismétlődniük ezeknek a felszólításoknak: „Nézd meg jobban!" „Pontosabban nézd meg!" „Nézd meg mégegyszer!" „Pontosabban figyeld!" „Nézzük csak meg, valóban így van-e?" Késleltetheti a tanuló észlelésének fejlődését a tanító fölöslegesen terjengős tájékoztatása. A feladat hosszú bevezetése olyan képzeteket idézhet fel, amelyek a feladat szempontjából nem fontosak, de amelyektől ugyanakkor nem tud szabadulni a tanuló. Fontos az is, hogy ne bontsuk fel, és ne egyszerűsítsük le szükségtelenül a feladatokat. Az új betű ismertetésénél pl. az előző eljárá98