Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1966. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 4.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Szántó Imre: A lakóhely a „szűkebb haza" szeretete és a szocialista hazafiság

Fontos és elengedhetetlen jellemvonása a szocialista hazafiságnak a tömegek szocialista építőmunkája során átalakuló, megszépülő szülőföld, lakóhely szeretete is. Amíg a nép elnyomatásban sínylődött, amíg lakóhelyének gazdagsága, a föld, a nyersanyagok és gyárak magántulajdonban voltak, addig a lakóhely szeretete ellentmondásos és szűkkörü volt. Először a szocializmus teremtett új, alkotó és valóban emberi lakóhely-öntudatot. Az osztálytársadalomban a lakóhely-fogalom osztályhoz kötött; mindenkor az uralkodó osztály érdekeit szolgálja. A kapitalizmusban a burzsoáziáét, nálunk viszont — osztálynélküli társadalomban — a munkásosztályét, a vele szövetséges parasztságét és egyéb dolgozó rétegekét. Világosan kell tehát látnunk, hogy a lakóhely-fogalmat a különböző osztályok különbözőképpen használják. A polgári lakóhely-fogalom a feudalizmus elleni harcban, a nemzetté válás útján haladó, progresszív szerepet játszott. A lakóhelyismereti, helytörténeti kutatás közel 500 éves hagyományokra tekint vissza. A XV. század végén és a XVI. század kezdetén — a humanizmus és a reformáció korában — az emberek mind szorosabb kapcsolatba kerültek a természettel, a lakóhellyel, s kezdték tekintetüket annak szépségeire és múltjára irányítani. A mindinkább erősödő polgárság a felvilágosodás korában egyre nagyobb figyelemmel fordult a helytörténetírás felé. Möser, a német helytörténet első nagy kutatója (Osnabrückische Geschichte) 1768-ban már világosan felismerte as helytörténetírás politikai-pedagógiai vonatkozásait. De először Hettner mondta ki, hogy a lakóhelyismeret nem a szülőföld természeti viszonyainak ismerete, nemcsak történelmének áttekintése, hanem mindenekfölött környezetismeret, amelynek feladata a fiatalokat annak a tájnak a megértésére rávezetni, amelybe sorsuk helyezte őket. A lakóhely (környezet-) ismeret (Heimatkunde) a XVI. századtól fogva lényegében úgy jött létre, mint az oktatott tárgy szemléltetésének kívánalma. Vezető pedagógusok, mint Comenius, Rousseau, Pestalozzi és Diesterweg fejlesztették ki ezt a didaktikai elgondolást az elemi iskolai oktatás területén. De abban a pillanatban, amikor a burzsoázia uralkodó osztállyá vált, a polgári lakóhelyfogalom ideológiai eszközzé vált kezében a munkásosztály elnyomására. Az egyedüli, amit a dolgozóktól a feudális urak és a kapitalisták sem tudtak teljesen elragadni, a természet, a természet szépsége, ami körülvesz bennünket. De a polgári felfogás a lakóhelyet úgy tekintette, mint valami örökérvényű, megváltozhatatlan szigetet, mint csendes, nyugodt sarkot, ahol a kispolgár, aki aggódva figyeli a civilizáció és a technika fejlődését a kapitalizmusban, fáradalmait és zaklatottságát kipihenheti. Az első világháború idején még a német munkásság körében is elterjedt az ilyenfajta pantheista ízű természetrajongás: „Mein Gott ist die Natur; der Wald ist meine Kirche." 27