Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1966. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 4.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Nagy Andor: A televízió esztétikai kérdései

és szakközépiskolákban (nem beszélve az ipariskolákról stb.) még semmi változás nem tapasztalható ilyen vonatkozásban. Pedig általános iskoláink általában havi egy alkalommal szervezetten is mennek moziba és a látott filmek megbeszélésére időt is fordítanak az osztályfőnöki órákon. Ezek a megbeszélések azonban legfeljebb tartalmi elemzésig jutnak el! Bár itt közbevetően megjegyezhetjük, hogy az általános iskolás korú gyermek még szinte teljesen érzéketlen a sajátos film formanyelv iránt. Nem élvezi, de nem is foglalkozik a képek kompozícióinak szépségével, érdekességével, újszerűségével. A filmritmus esetében unatkozik annak lassú voltán vagy bántja a gyorsaság, mely nem engedi, hogy élvezze és értse, amit lát. A képszimbólumokat sem appercipiálja. Sokkal inkább megkívánja viszont a zárt kompozíciót, a feszültséggel teli dinamikus cselekményt, az olyan ifjúsági hőst, kivel a film nézése során azonosulhat, a rossz bukását, illetve a jó diadalra jutását. Az osztályfőnök vagy a magyar tanár a filmek elemzésekor figyelembe is venné az említetteket, de sajnos általában ő maga sem sokat ért a film esztétikájához. Hogy is érthetne, hol tanulta volna? Ha csak autodidakta módon nem képezte magát! Tanárképzésünk és a film-, televíziós oktatás E kérdés kapcsán egy olyan régi probléma fogalmazódik meg, melyet a 20-as években már BALÁZS BÉLA is felvetett: miért nem foglalkozunk e tömegekre és tegyük hozzá a jóra és rosszra egyaránt fogékony gyermektömegekre ható művészetek megismertetésével a felsőoktatásban? Miért van az, hogy a pedagógusképző intézetekben legfeljebb fakultatív kollégium vagy szakkör keretében kapnak némi ilyen irányú ismeretet a pluszmunkát vállaló tanár-, illetve tanítójelöltek? Miért csak óhaj az, hogy a minden eddig ismert kulturális jelenségnél nagyobb hatású, ifjúságunk életében egyik legnagyobb szerepet játszó film és TV nyelvét és felhasználásának módozatait oktassuk a tanár-, illetve tanítóképző intézetekben. Több országban a filmoktatás már szerves része a tanárképzésnek. Ausztráliában pl. a tanárjelöltek legalább 10 előadást hallgatnak az audio-vizuális eszközök módszereiről. Foglalkoznak a gyermekre gyakorolt hatással, ezekkel az eszközökkel szembeni kritikai érzéket igyekeznek erősíteni azzal a céllal, hogy a kezdetben mindent elfogadó, befogadó gyermek-nézőket, a műsorban válogatni tudó, értő nézőkké tudják nevelni. Amerikában a tanárképző intézetek filmoktatásának az a célja, hogy a film ismeretnyújtó funkcióját felismerjék a tanárjelöltek és alkalmazni tudják az oktató-nevelő munkában. Áttekintő képet igyekeznek nyújtani a filmművészet, ill. a filmtechnika fejlődéséről, formálják a hallgatók kritikai érzékét. Célkitűzéseik között olvashatunk arról is, hogy a gyakorlati foglalkozások levezetését is megtanítják 118