Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1965. 1. köt. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 3.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: Neveléstörténet és nevelés utópiák

Alapjában véve a liberális polgár kiúttalansága, pesszimizmusa tükröződik felfogásában. Utópiájában szatirikusán, ellenszenvesen mutatja be a zsarnokság, a .mechanizáció, a kaszt-rendszer nevelését — és tendenciája a maga idejében antifasiszta is volt. Viszont másfelől bírálatának értékét lerontja, hogy formálisan értelmezi a diktatúrát, álláspontja szocialista-ellenes is. Ennek ellenére is pozitívum a faj-elmélet, a kaszt-rendszer, az elnyomó nevelés elítélése. — További hibája, hogy kiküszöböli a jövő neveléséből a magasabbrendű értelmességet, a mechanizáció nevében megfosztja trónjától az észt. Nem kis hibája, hogy eklektikusán kever lényegében különböző, sőt ellentétes eszméket, irányzatokat: Fordot, Pavlovot és Freudot aligha lehet egyetlen nevelési rendszeren belül következetesen érvényesíteni. Különösen torzítva, hamisan értelmezi Pavlov tanításait és a kondicionálást — amint erről már szót ejtettünk. Egyéb modern polgári utópiák is vannak, de jelentőségük, hatásuk nem veheti fel a versenyt Wellsszel és Huxley-vel. Emiatt is, meg azért is, mivel nálunk ismeretlenek, csupán röviden teszünk róluk említést. Általánosságban az tapasztalható, hogy a Wells és Huxley által intonált pesszimista, biologista, mechanikus szemléletű utópiák különféle változatai terjedtek el. A második világháború után azonban — az általános történelmi, politikai helyzet tükröződéseképpen, nem utolsó sorban a „hidegháborús" hangulatnak is a hatására — számos esetben az utópikus regények egyértelműen reakciós tendenciája erősödött meg. Erre a szélsőségesen reakciós polarizációra tipikus példaként hozhatjuk fel George ORWELL ,,1984" című utópisztikus regényét. (A könyv 1948-ban jelent meg, azóta is igen népszerű a nyugati polgári olvasóközönség körében.) E regény koncepciója szerint 1984-ben három nagyhatalom lesz a Földön: Óceánia, Eurázia, Eusztázia. Mindegyikben egy párt uralkodik. („Oligarchikus kollektivizmus.") Az államok önellátásra rendezkedtek be, a lakosság életszínvonala igen alacsony. Az államok közti elzárkózás szélsőséges: egyik állampolgár sem tanulhatja meg a másik nyelvét, és nem utazhat a másik országba. A nagyihatalmak közt állandó viszály, háborúskodás dúl. A szerző elképzelése szerint a diktatórikus rendszer a félelem, csalás, kínzás, erőszak visszataszító világát teszi állandóvá a polgárok életében. A kultúra is sorvadásnak indul: sem irodalom, sem tudomány nem lesz. A tudomány fejlődésére sem lesz a vezetőknek szükségük: „ha mindenhatók vagyunk, nem lesz többé szükség tudományra sem". — A társadalmi rendszer az embereket vágyaikban, érzelmeikben is korlátozza —, mert szerintük így lehet őket jobban megfélemlíteni, kormányozni. Beleavatkoznak a magánéletbe is, a szerelmet sokféle tilalommal „bástyázzák körül". — Természetes, hogy az ilyen szélsőségesen zsarnok, kultúra-ellenes diktatúrában nincs helye a művelésnek és a mai értelemben vett nevelés21