Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)
III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: Martinovics helye a kémiában
egyes fejezet után részletes bibliográfiát ad arról, 'hogy mit, honnan merített. Meglepően nagyszámú cikk, könyv felsorolása bizonyítja azt, hogy Martinovics igen széles olvasottsággal rendelkezett, nem hiányzottak a legújabb kortársaknak, Lavoisiernek, Scheelenek, Bergmannak cikkei sem. Martinovics kapcsolata a kémiával nem merült ki azonban abban, hogy csak átvevője, továbbadó ja volt ennek a tudománynak, a kémia kutatói között is számon kell tartanunk őt. A lembergi nyolc évének második felében több figyelemreméltó dolgozata látott napvilágot az akkor igen megbecsült Crell-féle folyóiratokban, a Chemische Annalen-ben és a Beyträge-ben. Martinovicsnak az akkori megbecsülését mutatja, hogy cikkei a kémia akkori legnagyobbjaival együtt kaptak helyet ebben a folyóiratban. Pontosan még ma sem tudjuk, hány dolgozatot írt. Ő maga ugyanis, Fraknói adatai szerint [17] azt állította magáról, hogy kb. 50 fizikai, kémiai, matematikai dolgozatot készített el. Az ismert könyveinek, cikkeinek száma azonban alig egynegyede ennek. Fraknói csak 4 folyóirat-cikkét találta meg, jóval előbb WurZbach hatot sorolt fel [14], még előbb Meusel hetet ismertetett [15], Ezek mind kémiai jellegűek. Benda Kálmán is ugyanezeket sorolja fel [20]. Magyary-Kossa nem sorolja fel ugyan részletesen Martinovics cikkeit, de megjegyzi, hogy Göttling: Taschenbuch für Scheidekünstler-ben is található Martinovics néhány írása [19]. E nyomon elindulva találtam meg Martinovicsnak öt, a bibliográfiákból eddig ismeretlen cikkét [24—28]. Meg kell jegyeznem, hogy ezeknek többsége újat nem ad. Egyik közülük teljesen megegyezik Crell: Beyträge zur Erweiterung der Chemie 1789-es évfolyamában megjelent cikkel [6, 25]. E cikk folytatását is beküldte közlés végett Martinovics Göttlingnek, ő azonban nem közölte, arra hivatkozva, hogy egy tévedés folytán későn kapta kézhez, amikor már Crell: Chemische Annalen-jében lenyomtatva látta ezt a cikket. A Göttling: Taschenbuchban megjelent cikkek közül további kettő a Crell folyóirataiban megjelent cikkek rövid összefoglalása. Az összefoglalás írója valószínűleg nem is Martinovics, hanem Göttling [5—24, ill. 9—26]. Egy cikke és egy levele azonban [27, 28] igen érdekesen egészíti ki Martinovics kémiai munkásságának képét. A termékeny lembergi évek Martinovics számára hamar elszálltak, s amikor 1791-ben a „lembergi levegő", a valóságban azonban inkább a kollégákkal történt nézeteltésérek miatt lemondott katedrájáról, megszűnt az aktív kapcsolata a kémiával. Szeretett volna a továbbiakban is a tudomány aktív munkása lenni. Fraknói részletesen ismerteti azokat a fáradozásokat, amelyek végül meghozták Martinovics számára az udvari vegyészi („chemicus aulicus") megtisztelő címet. A cím talán kielégítette Martinovics hiúságát, nem tette azonban — minden valószínűség szerint — lehetővé az aktív kísérletezést. Magyary-Kossa idézi ugyan művében [19] Szirmay Antal szavait, aki szerint: „ugyan azon helyiségben vagyis kabinetben kísérthette meg az arany kifőzését, amelyben Lipót császár volt", azonban ez az állítás igen kevéssé bizonyító erejű. Semmi sem 524